A 2010-es évek aranyévtizedként fog bevonulni a világgazdaság történetébe. Alacsony infláció és kamatszint, alacsony munkanélküliségi ráta mellett kiugróan magas gazdasági növekedés jellemezte a világ legtöbb országát. Az elmaradottabb országoknak páratlan lehetősége nyílt a felzárkózásra, pláné azoknak, akik az Európai Unió tagjaként részesedtek uniós fejlesztési forrásokból. Kelet-Közép-Európából többen is éltek a lehetőséggel. Az évtized második felében Magyarországon is jelentősen nőtt a gazdaság, azonban az emberek túlnyomó része ebből semmit nem érzett, most pedig, amikor a külső körülmények alapvetően megváltoztak, már lassan a túlélés lesz a kérdés. A kormánypropaganda mindenesetre a gazdasági növekedésének ütemével akarja igazolni a kormány gazdaságpolitikájának helyességét. Ezzel a helyzettel az ellenzék nem tud mit kezdeni. A tavaszi választási kampányban többször is elhangzott, hogy nem a kormány céljaival van baj, hanem azzal, ahogy azt csinálja.
Nos, ez abszolúte nem így van, mert a Fidesz politikájának céljaival is alapvető baj van. De ahhoz, hogy ezt megértsük, tisztában kell lenni néhány közgazdasági fogalommal.
Az emberi létezésnek feltételei vannak, hiszen enni, aludni, lakni kell. Ezeket nevezzük szükségleteknek, amiket anyagi javakkal vagy szolgáltatásokkal biztosítunk a modern társadalmakban. De például ehetünk zsíros kenyeret és kaviárt is, amiből következik, hogy szükségleteink biztosításának különböző szintjei vannak. Az, hogy ki milyen szinten tud gondoskodni saját szükségleteiről, azt egyéni helyzete határozza meg, vagyis az, hogy milyen az egyéni preferenciarendszere és az, hogy mit engedhet meg magának. Mivel általában specializálódunk egyfajta tevékenység végzésére, szükségleteink teljes köréhez cserével jutunk hozzá. Pareto-optimális egy csere, ha mindkét fél helyzete javul és harmadik fél helyzete sem romlik általa. Ennek feltétele, hogy a cserében résztvevők azonos rangúak legyenek és azonos tudással és információkkal rendelkezzenek. Minél inkább ilyen cserék jellemeznek egy gazdaságot, egy társadalmat, az ott élők annál jobban azt érzik, hogy érdemes dolgozni, vállalkozni, mert előbbre juthatnak, javulhat a helyzetük, az életük színvonala.
A fejlődés két módon okozhat helyzetjavulást. Több dolgot cserélünk, vagy többet kapunk munkánkért, termékünkért. Társadalmi szinten ez azt jelenti, hogy több áru áll rendelkezésre, ez a gazdasági növekedés, vagy nagyobb hatékonyságúak a cserék, ez a növekvő közjó és jólét.
Ha csak a gazdasági növekszik, akkor igaz ugyan, hogy nagyobb lett a torta, de semmit nem mond annak minőségéről, elosztásáról. Az általános jövedelemnövekedés a már eleve jobb helyzetben lévőknek kedvez. Ha az egyik ember egymillió, a másik ötszázezer forintot keres, és mindkettő jövedelme egységesen 50 százalékkal emelkedik, akkor az arányok változatlansága mellett az elsőnek 1,5 millió, a másodiknak 750 ezer forintja lesz. Vagyis az elsőnek 250 ezer forinttal jobban nőtt a szükségletei biztosítására rendelkezésre álló jövedelme, mint a másodiknak.
A modern közgazdaság-tudományban a közjó és a jólét fogalmai fejezik ki azt, hogy egy adott gazdaságban a társadalom tagjai mennyire képesek jövőbeli helyzetükön jelenbeli tevékenységükkel javítani. Közjónak nevezzük azt, amikor hatékonyabbá válik a csere, vagyis többet kapunk munkánkért, javainkért. Ez úgy érhető el, hogy a társadalomban mindenki igyekszik a környezetükben élők szempontjait és érdekeit is figyelembe venni. Ehhez a társadalomban az egyenlőségre kell törekedni, ahol nem a rangok és ismeretségek számítanak, ahol a tudáshoz és információkhoz való hozzájutás is kiegyenlített. Egy hierarchikus társadalomban csak a hierarchiában felettünk állóknak kell megfelelni. Társadalmilag az egyenlőség csak a lehetőségekben való egyenlőséget jelentheti, hiszen aztán ki, hogy él vele, az egyéni döntés. Így a közjó gazdasági fogalma csak egy egyenlőségre törekvő társadalomban tud teret nyerni.
A jólét fogalma pedig arra vonatkozik, hogy az adott javak előállítása hogyan történik. Vagyis az a tevékenység, amit megélhetése érdekében végez az ember, azt kényszerből, jobb híján teszi-e, vagy azért, mert ahhoz van tehetsége, kedve. Vagyis a torta minőségét jelzi az, hogy az egyes termékek előállítása létfenntartási kényszerből történik-e, vagy az egyénnek van választása. Ennek a társadalmi feltétele a kohézió és a szolidaritás, hiszen az egyén képességei kibontakoztatásához a társadalom és az állam támogatása is szükséges. Ez persze egy öngerjesztő folyamat, hiszen minél nagyobb rétegek tudnak olyan tevékenységet végezni, amihez adottak a képességeik, akkor annál nagyobb lesz az általuk hozzáadott érték. Mutatja, hogy milyen alacsony szinten van a jólét Magyarországon, hogy tapasztalataim szerint sokan ezt a helyzetet el se tudják képzelni.
A közjónak és a jólétnek nincsen minimális vagy maximális szintje, mert még a legrosszabb helyzetben is vannak hatékony cserék, néhányan mindig tudnak azzal foglalkozni, amivel szeretnének. De sosem lehet olyan helyzet sem, amin még ne lehetne javítani. Hiszen sosem lehet teljes egyenlőség és sosem lesz tökéletes társadalmi kohézió sem. Inkább az a fontos, mi a társadalom fejlődési iránya, inkább az egyenlőség és a társadalmi szolidaritás vagy inkább a hierarchia és a megosztottság felé mozdul. Az állam működésével ezt az irányt szabja meg, vagyis a közjó és jólét érvényesülésének a kereteit határozza meg.
Mindebből az is következik, hogy a közjó és a jólét nem szubjektív fogalom, hanem az egyes társadalmi szereplők, intézmények magatartásán mérhető is, legyen szó gazdasági társaságokról vagy közintézményekről. Vannak, akik azt mondják, hogy aki szereti a focit, annak az a jó, ha közpénzen épülnek stadionok. Ez azonban csak politikai szempontból igaz, de nem a gazdasági közjó nézőpontjából. A gazdasági növekedés, a közjó és a jólét összefüggéseiből következik, hogy a gazdasági visszaesés nem szükségszerűen kellene, hogy együtt járjon egyfajta megélhetési válsággal, hiszen jobb elosztással, az egyes érdekek jobb összehangolásával ez elkerülhető lenne.
Sajnos a jelenlegi magyar kormánynak ez nem érdeke. A magyar kormány mindent politikai célja, a hatalmon maradásának érdekéből néz, azt pedig az egyenlőség helyett a hierarchia építése, a társadalmi szolidaritás helyett a megosztottság erősítése szolgálja. Ez a gazdaságpolitika sosem lesz az ország egésze számára előnyös. Ezért a gazdasági növekedés is csak kevesek érdekét szolgálja és ez így sosem eredményezhet átfogó életszínvonal-emelkedést, a gazdasági visszaesés pedig egyenesen katasztrofális következményekkel jár a társadalom többsége számára. Ezért nem lesz valódi felzárkózás sem, ez a társadalom- és gazdaságpolitika a külső anyagi támogatás nélkül fenntarthatatlan.
De sajnos az ellenzéki oldalról is teljesen hiányzik az a gondolati koncepció, ami valódi alternatívát jelentene a Fidesz rendszerének, hiszen az ellenzéki oldal programja is kimerül abban, hogy majd jönnek a mi embereink, akik jók, és tudni fogják, mit kell tenni adott helyzetben. Mindennél fontosabb lenne egy olyan jövőkép megalkotása, ami a Fidesz „Erős Magyarország” jövőképének alternatívája lehetne. Egy ilyen jövőkép a választási programokon túlmutatóan azt vázolja fel, hogy mi a célja hosszútávon az adott politikai erőnek. Ennek megalkotására az ellenzék tizenkét év alatt képtelen volt, ennek is tudható be az, hogy a magyar társadalom valójában nem látja a Fidesz kormány alternatíváját.
Meggyőződésem, hogy a közjó és jólét modern közgazdasági megközelítése lehetne olyan elvi alap, amely a választók számára is vonzó lehetne, és csak ez az, ami Magyarország egésze számára hosszabb távon sikeres felzárkózást eredményezne.
A szerző közgazdász, a Közjóért és Közbizalomért Egyesület elnöke
A publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
