A MET szerint van esély rá, hogy már augusztusban megszűnjön az inkasszó

A MET szerint van esély rá, hogy már augusztusban megszűnjön az inkasszó

Iványi Gábor (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) befogadta és „rendkívül színvonalasnak” találta a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) és az Oltalom Karitatív Egyesület (OKE) által bemutatott, intézményekre lebontott adósságrendezési és reorganizációs terveket – derül ki a MET és az OKE lapunkhoz eljuttatott közleményéből, amely szerint a szervezetek képviselői július 30-án a NAV legfelsőbb vezetőivel egyeztetettek.

– A NAV illetékeseitől részletes iránymutatást kaptunk a további teendőkről. Megújítottuk a végrehajtások felfüggesztésének kérelmezését. A szakanyagokat eljuttattuk minden regionális igazgatósághoz. Pozitív fogadtatást kapott, hogy augusztusban keresetet nyújtunk be a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához, hiszen az itt megítélhető kártérítést adósságrendezésre fordíthatjuk. Véleményük szerint ez is azt jelzi, hogy az adósságtörlesztés fedezete belátható időn belül rendelkezésünkre fog állni – közölte a MET.
Arról is tájékoztattak, hogy kiegészítő támogatási kérelmet nyújtottak be a Belügyminisztériumnak, mivel a hatályos jogszabályok lehetővé teszik, hogy az állam ilyen tartalmú szerződést kössön az egyházi státusztól függetlenül. Közölték, ilyen szerződés már létrejött Hoffmann Rózsa államtitkársága idején. A támogatás lehetővé tenné, hogy a benyújtott adósságütemezési tervet végre tudják hajtani, és belátható időn belül minden köztartozásunkat visszafizessük.

Kérelmezték azt is, hogy a Bm nyilatkozatban erősítse meg, a MET és az OKE intézményeit érintő végrehajtások a közérdeket veszélyeztetik. – Az iskoláink halmozottan hátrányos helyzetű tanulóit nem szívesen fogadják be a köznevelési intézmények, ott folyamatos kirekesztésnek, elhanyagolásnak vannak kitéve. A sajátos nevelési igényű diákok pedig nem integrálhatók olyan állami oktatási intézménybe, ahol személyre szabott, speciális fejlesztésükhöz hiányzik a megfelelő szakemberi háttér. Legtöbb intézményünk olyan diákoknak ad utolsó esélyt, akik a hagyományos iskolarendszerből kiszorultak, így nem tudnak megfelelő iskolai végzettséget, szakmát szerezni. Hajléktalanellátó intézményeink speciális, máshol nem elérhető szolgáltatást nyújtanak. A kórházi normatíva inkasszálása pedig a szó szoros értelmében életeket veszélyeztet – áll a közleményben.

közleményükben a szervezetek kitértek arra is, hogy az Oltalom Kórház normatív támogatását ebben a hónapban ismét inkasszálták, „továbbra is közvetlenül veszélyeztetve a betegek jogait, életét, ellátását”. –Kérvényeztük a normatív támogatás mielőbbi visszatérítését, a további inkasszálás megelőzését – közölték.

A MET-nél abban reménykednek, hogy augusztus folyamán felfüggesztik az intézményi végrehajtásokat, megszűnik az inkasszó, és a szeptemberi normatíva már teljes összegben megérkezik a számlájukra. – Mindent megteszünk a biztonságos tanévkezdésért, az intézményeink folyamatos működésének fenntartásáért, további források felkutatásáért. Óriási segítséget jelent az a megható és felemelő társadalmi támogatás, a rengeteg adomány, amely hetekre elegendő forrást biztosít a működéshez, és időt ad a szükséges lépések kivitelezéséhez. Az inkasszó bejelentése óta több mint 96 millió forint adományt és nagy mennyiségű tartós élelmiszer-adományt kaptunk – írták.