Dobrev Klára: Az árnyékkormány munkája a mai nappal eddigi formájában véget ér

Dobrev Klára: Az árnyékkormány munkája a mai nappal eddigi formájában véget ér

A DK-MSZP-Párbeszéd szövetség eredményvárója (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az árnyékkormány munkája a mai nappal eddigi formájában véget ér – jelentette be a Facebook-oldalán Dobrev Klára. A Demokratikus Koalíció eddigi árnyék-miniszterelnöke és EP-képviselője azt ugyanakkor egyből hozzátette, hogy teszik tovább a dolgukat, maradnak, akik voltak eddig is: „elkötelezett szociáldemokraták, európai magyarok”. – De azért, hogy az a baloldali politika, az a szakpolitikai alternatíva, amit mi képviselünk, a mostaninál nagyobb támogatottságot élvezzen, új megoldásokat, új eszközöket, új utakat kell keresnünk – írta.

A Demokratikus Koalíciónak eddig négy képviselője is volt az Európai Parlamentben, a vasárnapi eredmények után azonban már csak kettőt küldhetnek, miután az MSZP-vel és a Párbeszéddel szövetségben 8,08 százalékot értek el. Ez egyébként 366 217 voksot jelent a szavazatok majdnem teljes feldolgozottsága mellett. Dobrev Klára szerint ők maradtak az egyetlen, Európa-párti, baloldali közösség, de a korábbiaktól eltérő módszereket is kell keresniük az Orbán-rendszerrel szembenálló szavazók megszólítására.

A vasárnapi választáson rossz eredményt elérő ellenzéki pártok vezetői közben sorra jelentik be lemondásukat. Elsőként a Jobbik vezetése jelezte, hogy teljes tisztújítást tartanak, majd Donáth Anna, a Momentum elnöke és a teljes elnökség is bejelentette a lemondását.