MTVA: 6,7 milliárd forintnak megfelelő euróba kerülnek az olimpiai közvetítések
Az M4 Sport televíziós csatorna (Fotó: MTVA/Zih Zsolt)

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) idén januárban jelentette be, hogy 2026 és 2032 között az összes téli és nyári olimpiát az állami társasághoz tartozó csatornákon láthatják a nézők. Azt azonban nem közölték, hogy mennyibe kerül a közvetítési jog. A Magyar Hang azonban az állami MTVA szerződéslistájában rábukkant: 16 millió 720 ezer euróba, ez 6,7 milliárd forintnak felel meg a bejelentés idején érvényes 399 forintos MNB-árfolyammal számolva.

Az MTVA szerződéseinek listájából kiderül: a társaság a 2028-as és a 2032-es nyári játékok, illetve a 2026-os és a 2030-es téli ötkarikás játékok közvetítési jogát vásárolta meg, emellett az ugyanezen években megrendezendő ifjúsági játékokat is sugározhatják. Mint írták, az MTVA az európai közszolgálati televíziókat összefogó szervezet – vagyis az EBU – és a Warner Bros. Discovery közös pályázatának volt szereplője, és a Nemzetközi Olimpiai Szövetség (NOB) ezt a pályázatot hirdette ki győztesnek Európában. Az MTVA az EBU-val szerződött a sportközvetítési jogra. Ugyanakkor a jog nem exkluzív, hiszen a Warner Bros. Discovery az Eurosport tulajdonosa, így annak csatornáin is láthatók lesznek a versenyek. Erre utalt Papp Dániel vezérigazgató is a bejelentést tartalmazó nyilatkozatában. Arról is beszélt, hogy az M4 Sport csatorna a „magyar olimpiai csapat hivatalos otthona”. – Nem csak Párizsban, hanem az azt követő négy olimpián is az a célunk, hogy világsztárok, és a nagy érdeklődésre számot tartó események mellett a magyarok olimpiáját mutassuk meg a magyar embereknek – áll a közleményben. Az MTVA szerződése jövő év áprilisától hatályos.

Az MTVA közvetíti a 2024-es párizsi játékokat is. Az még egy korábbi szerződéscsomag része. Mint arról 2018-ban a Magyar Nemzetben írtunk, akkor 4,6 milliárd forintnak megfelelő összegbe került a 2018 és 2024 közötti olimpiai játékok közvetítési díja.

Euróalapú megállapodás az FTC futballcsapatával

A szerződési listából kiderül az is, hogy az MTVA ismét hosszú távú, ezúttal ötéves megállapodást kötött a magyar rekordbajnok futballcsapat, a Ferencváros működtetőjével, az FTC Labdarúgó Zrt.-vel. Ennek értelmében 2028-ig megvásárolták a futballcsapat hazai Bajnokok Ligája, Európa-liga és Európa-konferencia-liga selejtező mérkőzéseinek felhasználási jogát. Érdekesség, hogy ezúttal is euróalapú a szerződés, és nem a nemzeti valutában, vagyis forintban köttetett. A szerződés értéke – a szerződés hatályba lépésének napján érvényes 369 forintos árfolyamon számolva – 669 millió forint.

Szintén a friss listából derül ki, hogy ugyancsak a genfi székhelyű EBU-tól vásárolt az MTVA atlétikai versenysorozat-közvetítési jogot 300 000 svájci frankért (nagyjából 120 millió forint). Ezt a sportjogot 2027-ig szerezte meg a társaság.

Még a sportjogoknál maradva: a Formula–1-es versenysorozattal párhuzamosan rendezett más versenykategóriák közvetítési jogai 100 millió forintba kerültek három évre. Külön megállapodás vonatkozik a szabadedzések és egyéb eseményeinek közvetítésére. Ez 394 millió forintba kerül. Mint arról márciusban beszámoltunk, a Formula–1-es bajnokság közvetítéséért óriási összeget, több mint 43,4 millió dollárba került, ez közel 16 milliárd forintnak megfelelő összeg. Ugyanakkor az MTVA elveszítette a futball Bajnokok Ligája következő szezontól érvényes közvetítési jogaiért zajló licitet az RTL-lel szemben.

Megtudtuk: közel 16 milliárd forintot fizet a közmédia a Forma-1 közvetítéséért
Szabó Zsolt László

Megtudtuk: közel 16 milliárd forintot fizet a közmédia a Forma-1 közvetítéséért

Jelentősen csökkent a versenysorozat nézettsége a 2000-es évek csúcsához képest.

Az IKO nagy beszállítóvá vált

Más nagy értékű szerződéseket is kötött a társaság. Az IKO Műsorgyártó Kft. az MTVA egyik nagy beszállítójává vált. Ez a cég készíti a Duna televízión futó Magyarország, szeretlek! című műsort, idén 320 millió forintért (ebben nincs benne a produkció jogtulajdonosának a licencért 2022-ben kialkudott 310 ezer eurós díj, ami nagyjából 120 millió forintnak felel meg). Szintén ez a cég kapott 63 millió forintért megbízást gálaműsor gyártására. Ennél nagyobb szerződést jelent egy másik megrendelés. Miután ugyanis az MTVA májusban a Petőfi rádió és televízió több műsorát gyártó, Demeter Szilárdhoz, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójához kötődő Petőfi Media Grouppal szerződést bontott, az IKO Kft.-t bízták meg könnyűzenei műsor készítésével május 18-tól jövő év februárjáig. A szerződés értéke 695 millió forint. Tény a Petőfi rádió több műsorát – az elhangzó spotok alapján – az IKO Kft. készíti.

Háború Rogán Antal és Demeter Szilárd között?
Lukács Csaba

Háború Rogán Antal és Demeter Szilárd között?

Adóforintokból felvásárolták az erdélyi magyar kereskedelmi rádiókat, aztán átjátszották egy román vállalkozónak.

Érdekesség továbbá, hogy az MTVA a tvmacibolt.hu internetes áruházba, a látogatóközpont boltjába, valamint ajándékként adandó plüsfigurák gyártását 14,5 millió forintért rendelték meg. Jelenleg az internetes áruházban 10-12 ezer forintért lehet megvásárolni a különböző tévémacis és a Frakk, a macskák réme című sorozatból ismert macskafigurákat.