Január közepéig lesz munka a felszámolás alá került Tungsram hajdúböszörményi üzemében

Január közepéig lesz munka a felszámolás alá került Tungsram hajdúböszörményi üzemében

Tungsram-izzó próbája egy nagykereskedőnél (Fotó: Magyar Hang/Szabó Zsolt László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Minden egyes dolgozónak felmondtak a Tungsram hajdúböszörményi üzemében. Az erről szóló tájékoztató levelet megkapták – tudta meg lapunk a Tungsram Dolgozók Független Szakszervezetének (TDFSZ) hajdúböszörményi elnökétől. Elek Zoltán azt mondta, a dolgozók jelentős része – 90 százalékuk – elfogadta azt, hogy közös megegyezéssel el tudjanak menni. Ugyanakkor a munkavállalók továbbra is reménykednek, hogy lesz számukra folytatás az üzemben.

Mint arról korábban beszámoltunk, elkezdődött a Tungsram felszámolási eljárása, miután az állami Eximbank novemberben elutasította a cég második csődegyezségi ajánlatát is. Ennek következtében országszerte 750 dolgozót érintő csoportos létszámleépítést jelentettek be az egykor szebb napokat látott vállalatnál, amelyet egyébként korábban stratégiai partnerének fogadott a kormány. A Tungsram a cég megrogyásáig Újpest mellett Hajdúböszörményben, Kisvárdán, Nagykanizsán és Zalaegerszegen folytatott termelést.

A hajdúböszörményi érdekképviseleti vezető lapunk érdeklődésére elmondta: a felszámolás hírét nagy csalódásként élték meg a dolgozók, mivel reménykedtek, hogy sikerül egyezségre jutni a hitelezőkkel, és ennek érdekében a cég is mindent megtett. Elek Zoltán szerint a munkavállalók ugyanakkor máig reménykednek, hogy az üzem nem zár be végleg, és más munkáltatónál, más szerződéssel, de maradhatnak a gyárban. Az erre vonatkozó felvetésünkre úgy fogalmazott, hogy érdeklődők jönnek.

– A huzalgyártásban máig folyamatos a gyártás, és érkeznek megrendelések. Ha valaki ebben a tevékenységben üzletileg fantáziát látna, hosszútávon is alapozhatna a dolgozókra – magyarázta. Ezeket a huzalokat az orvoseszközök, robotkarok sodronyaiba gyártják, emellett lámpákhoz is készítenek spirálokat. Ezért is várják a felszámolóbiztos kijelölését, illetve az információkat, hogy esetleg ki vagy kik vehetik át az üzemet, és milyen termelésre lehet esetleg számítani. Jelezte viszont azt is, hogy semmi konkrétumot nem tudnak.

Ebből következően továbbra is nagy a bizonytalanság a dolgozók körében. Az ugyanakkor valamelyest megnyugtató, főleg karácsony előtt és a kialakult gazdasági helyzetben, hogy a végkielégítést megkapják, a kifizetésük folyamatos – jelentette ki Elek Zoltán. A felmondási idő a legrégebb óta az üzemben dolgozóknak februárban jár le. Sokakat akár hat havi végkielégítés is megillet.

A felmondási hullám következtében – néhány személyt kivéve, aki időközben munkát talált – nem ment el senki, hiszen a Tungsram hajdúböszörményi üzeme nem állt le. Mint mondta, ezen a héten még dolgoznak, aztán év végére lesz egy háromhetes leállás a gyárban, majd az új évben ismét felveszik a munkát, és január 13-ig folytatódik termelés. Ez nagyjából 90 munkavállalót jelent – ismertette. Azt remélik, hogy addigra pontosabb információik lesznek a jövőjükről. Elek Zoltán azt mondta: a cég törekvésén látszik, mindent megtesz, hogy minden dolgozó megkapja a járandóságát, és a folytatás lehetőségét is keresik.

A Tungsram Operations Kft. tavasszal ismertté vált megrogyásával több alkalommal foglalkoztunk. Riportunkban bemutattuk, hogy miért drága Magyarországon izzót gyártani, hogyan roppant össze a Tungsram felvevőpiaca. A csődeljárást már tavasszal elrendelték, ezzel párhuzamosan a cég országszerte csoportos leépítéseket jelentett be. A csődeljárás hat hónapos időtartama idén november közepén járt le. Miután a vállalat többszöri nekifutásra sem jutott egyezségre az Eximbankkal, a bíróság hivatalból elrendelte a cég felszámolását.

A Tungsram MTI által kiadott közleménye szerint 750 ember csoportos elbocsátását jelentette be az illetékes kormányhivataloknál. A vállalat hangsúlyozza: a bejelentés „szükségszerű lépés, de egy szándéknyilatkozat csupán”, amelyet a jogszabály megkövetel. Nem végleges a döntés, a végrehajtása nem kötelező – írták. Hozzátették: A Tungsram mindent megtesz annak érdekében, hogy a leépítést elkerülje, és előkészíti azt, hogy a befektetők a dolgozókat továbbra is foglalkoztassák a létrehozott új leányvállalatokban.