A koronavírus-járvány egyik nagy vesztese – sok más kulturális terület mellett – a könyvpiac, a váratlan helyzet azonban kreatív energiákat is felszabadított. Lackfi Jánostól kiadóvezetőkön és terjesztőcégen át Demeter Szilárdig faggattuk a szakma résztvevőit a kilátásokról.
Featured
A színes, vidám képek jobbá tehetik ezt a hangulatot – mondta lapunknak a művész, aki azt követően jutott erre, miután átgondolta, hogy a karanténban, „az új helyzetben” mi is az ő feladata.
Pont az derül ebből a sztoriból, hogy tulajdonképpen nem is volt itt semmi változás.
Vagy (Fidesz-vallású) hívőnek, vagy rosszhiszeműnek kell lenni ahhoz, hogy azt állítsa valaki, csak véletlenül alakult úgy, hogy mindig éppen Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz környezetéből kerülnek ki az állami pályázatok nyertesei
Valakik döntenek valami alapján, valamilyen adatokból, valamilyen érvek mentén, mérlegelve és értékelve valamit, valahol, valamikor. Mirólunk döntenek. És mi közünk hozzá?
Nem egyértelműek a szabályok, és az operatív törzsnek sem sikerült világossá tennie őket. A kormányrendelet most már aránytalanul korlátozza a magánéletet.
Orbán Viktor együtt retteg a néppel – ő is részvényes a félelem tőzsdéjén: minél nagyobb a társadalmi kétségbeesés, annál több gesztust vesz át Vlagyimir Putyintól.
Hazaérve lekerül a maszk.
Újra lehet kávézni a vendéglátóhelyek teraszain és kerthelyiségeiben, kinyithatnak az üzletek és birtokba vehetők a játszóterek. Azért van, amire még figyelni kell.
A miniszterelnök „minden ajánlott és szükséges óvintézkedést megtett és megtesz a koronavírus ellen” – közölte Havasi Bertalan arra a kérdésre, hogy mitől függ, mikor vesz maszkot Orbán Viktor.
Tudta, hogy a denevérek testhőmérséklete repülés közben negyven fokra is felmehet? Ami számunkra nem a legjobb hír.
A 6. Rehab Critical Mass szervezőinek kérdésére a főpolgármester azt is elmondta, mi volt számára a legnehezebb a kijárási korlátozások alatt.
A Kreml a médián keresztül üzent az orosz érdekeket az utóbbi időben többször keresztező szíriai elnöknek.
A miniszterelnök távolmaradása elgondolkodtató. Pedig akár egyetlen Facebook-bejegyzéssel is nagyot tudott volna lökni a a kisebbségekért indított aláírásgyűjtés szekerén.
Miközben a hivatalos adatok késnek, Google-kereséseket felhasználó kutatók mutattak rá, hogy valójában az egekben lehet a munkát keresők száma.