Észak-Korea diktátora egy gyáravatón vágta át a szalagot – írja az állami hírügynökségre hivatkozva a brit közszolgálati BBC.
Featured
A koronavírus már nyomot hagyott a keresztnevekben is.
Gödöllő polgármestere szerint megdöbbentő, hogy a kormányoldal ezt az időszakot is hatalmi célokra használja fel. Interjú!
Nincs jó halál. Csak szenvedés van. Ebből most sok családnak kijut. Segíteni, támogatni kellene őket. Kellene.
Újragondoljuk-e vajon a gazdaságról (például a humán erő megbecsültségéről), környezetvédelemről, turizmusról, egészségügyi ellátórendszereinkről alkotott elképzeléseinket?
Az ellenzéki kritikák túlnyomó többségével az ellenzék szavazótábora, vagyis a magyar választópolgároknak legalább a fele egyetért. Ez vajon azt jelenti, hogy az ellenzéki kritikákkal egyetértő magyar embereket sem tekinti Kövér a nemzet részének?
Amikor szó szerint rabul ejtenek a könyvek.
Amíg nem reccsen vissza az élet a maga bejáratott kerékvágásába, azt javaslom a nyájas olvasónak: próbálja üstökön ragadni, és élvezni a dolgok nem hiányzásának örömét.
Színház az egész orosz tajga, és színész benne minden férfi és nő, aki egykor a szovjet embertípust mintázta.
Több százmilliót vesznek el a kerület egyik lakótelepéhez tartozó közösségi ház felújításától.
A hómofisznak megvan a kialakult technikai háttere. A hómnyugdíjaskodásnak sajnos nincsenek ilyen jól bejáratott, kipróbált kommunikációs csatornái.
A román államfő szerint a szociáldemokraták titokban „odaadják Erdélyt a magyaroknak”. A szenátus később nemet mondott a törvényjavaslatra, amely területi autonómiát irányozna elő a Székelyföldnek.
Az éhínség különösen a gyerekeket veszélyezteti – egész pontosan az utcagyerekeket. A Street Children nevű civil szervezet szerint ma már 100 milliónál is több gyermek él az utcákon.
Május elejétől fokozatosan enyhíthet a kormány a járvány miatt hozott korlátozásokon. Miként érinti ez az operatív törzs tájékoztatóját?
Csak a betegek koronavírus-tesztelését rendelte el a tatabányai Szent Borbála Kórházban Müller Cecília országos tiszti főorvos, az intézmény egészségügyi dolgozóiét nem – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) április 28-i keltezésű határozatából.