Adjátok vissza az Erdélyemet!

Ím, hát ezt tették velünk!
Magyar állampolgár szeretne a másik Magyarországra látogatni, történetesen Székelyföldre, Udvarhelyre, erre a polgármester megszavaztatja a város népét, hogy találkozzon-e vele, csak mert az illetőt Márki-Zay Péternek hívják. És az indoklás, na, abban benne van valamennyi újkori nyomorúságunk:
"Én személyesen a jelenlegi Fidesz-kormányt tartom városunk hiteles partnerének, támogatójának, és SZEMÉLYES MEGGYŐZŐDÉSEM alapján nem
kívánnék részt venni egyetlen olyan kampányban sem, amelyet a partnerünk és támogatónk (Fidesz-KDNP) ellenfelei szerveznek, hiszen tudatában vagyok annak, hogy az ilyen látogatások többnyire kampányfogások."
A polgármester (Gálfi Árpád, akit egyébként a Fidesz még csak nem is kedvel) Facebook-posztja azóta eltűnt, a sebek viszont megmaradnak.
Legelső erdélyi utam jár a fejemben, ahogy becsöppentünk a szombat esti korzózó széki fiatalok közé, és ámultunk, hogy itt mindenki, de tényleg az
égvilágon mindenki gyönyörű viseletet visel, nem is akárhogyan, aztán, ahogy sétáltunk lefelé a templomdombról, és szinte az összes portáról invitáltak, hogy aludjunk meg náluk, de legalább egy bármit együnk, igyunk, no, meg a Szék határszélén füstölgő pálinkafőzdében frissen kóstolt szilvapálinka gyötrelme, az első cujka, az első, döngölt padlós, fülledt táncházi este Felszegen, vagy Csipkeszegen, már nem emlékszem, az első háromnapos lagzi, az első csűrben éjszakázás, az első saját nótám, az első sok minden.
De leginkább a sok-sok szeretet.
Hát hová lett mindez?
Ejj, de vissza kéne fordulni ezen az úton, ha már az időben nem lehet.