Könyvespolc rovatunkban ismert embereket kérdezünk, mit olvasnak. Ezúttal: Kováts Eszter politológust.
Hogy lefekvés előtt mit olvasok, eléggé véletlenszerű, az Analóg Olvasó Mozgalom Facebook-csoportban és a Nemrosszkönyvek Insta-oldalon szoktam jó új javaslatokra bukkanni – azon a hosszú listán kívül, amelyeket „már régóta tervezek elolvasni, de sosem jutok hozzá.” Az utóbbi hetek nem szakmai olvasmánylistája: négy rövid friss magyar szerzemény, két klasszikus, egy kortárs francia bestseller és egy pszichológiai szakkönyv.
Seres László Láger sztornó című regénye egyszerre volt nem-píszí bohóckodás (amikor tudod, hogy ezen nem kéne röhögnöd, de azzal nyugtatod magad, hogy ezt a nem-illendő viccet mégis csak egy másodgenerációs holokauszttúlélő írta le), tükör legszemélyesebb és legnagyobb kollektív traumák piacosításának és pózzá merevítésének, és a – kívülállóknak nehezen felfogható – generációkon átívelőn átadódó trauma megrázó feldolgozása. Mán-Várhegyi Réka Vázlat valami máshoz-jában egy kisgyerekes anya performatívan viszi színre az alkotás (anyai) léthez kötöttségét. A rövid kis kötet nem más, mint négy negyven körüli nő monológja, négy töredékes bepillantás a pandémia mindennapjaiba gyerekekkel, mentális küzdelmekkel, kevésbé tökéletes párkapcsolatokkal, a fullasztó hétköznapokból való elvágyódással.
Fehér Boldizsár novellái a Nem nagy ügy-ben rendkívül szórakoztatóan mutatják meg mindennapi életünk képmutatásait, önhazugságait, kínos önleleplezéseit. Durica Katarina Mennyit adtál érte? című regénye négy magyar nő sorsán keresztül ábrázolja a kétségbeesetten gyerekre vágyó és kétségbeesetten pénzre szoruló nőket összekötő, kelet-közép-európai petesejtdonor- és béranyaságipar kegyetlenségét.
Polcz Alaine születésének 100. évfordulója alkalmából végre én is elolvastam az Asszony a fronton-t, a második világháború autobiografikus feldolgozásának ezt a klasszikusát. Talán a legerősebb része a háborús nemi erőszak kíméletlenségének és elbeszélhetetlenségének az elbeszélése. Kertész Ákos halála apropóján pedig kezembe vettem a Makrát, ami az utóbbi hónapok leglenyűgözőbb olvasmányának bizonyult: időtálló társadalomkritikus regény egyenrangú párkapcsolatokról, női és férfi szabadságról, önazonosságról, művészet és osztályhelyzet viszonyáról.
Franciaország legrangosabb irodalmi díját, a Goncourt-t tavaly Mohamed Mbougar Sarr szenegáli származású író könyve, Az emberek legtitkosabb emlékezete nyerte, amit én az eredeti nyelven olvastam, de idén megjelent magyarul is. Bár a fő szál önmagában nem hatott meg. Nem éreztem át, miért kellene, hogy érdekeljen engem mint olvasót a rejtélyes, harmincas években eltűnt, elvileg zseniális (de inkább felettébb unszimpatikusnak tűnő) író, T.C. Elimane felkutatása. De a sok különféle szál egyenként izgalmas volt. A rasszizmus és a gyarmatosítás történetét például a kötet nagyon izgalmas módon szőtte bele, kritikusan eltartva magától a manapság oly divatos áldozati pózt, de mégis felmutatva a múltbeli igazságtalanságok jelenbeli továbbélésének aktuális tétjeit.
És végül Kun Bernadette pszichológus tudós könyve, a Munkafüggők – Az önkizsákmányolás lélektana. A kötet témája nem a megélhetési célú, oly sokakat érintő munkatúlvállalás, és nem is a hivatástudat, hanem egy patologikus működésmód. A munkafüggőségre hajlamosító személyiségjegyeket kialakító gyerekkori tapasztalatok feltárása mellett számot vet azokkal a tágabb kényszerekkel is, amelyek miatt emberek beleeshetnek ebbe a társadalmilag voltaképpen jutalmazott viselkedési függőségbe. A munkahelyek és a munkáltatók felelősségével az én ízlésemnek túl kesztyűs kézzel bánik, de így is meggyőző a kötet kettős ambíciója: akik mindent a pszichológia nyelvén ragadnának meg (ami korunk egyik jellemző csapdája), azoknak kitágítja a teret a társadalmi szempontokkal. Akik pedig mindent a külső kényszerekre, elvárásokra és a kizsákmányoló munkaerőpiacra fognának, mindent maguktól elintellektualizálnának, azoknak pedig azt üzeni: az egyénnek is van mozgástere és teendője, ha ilyen kényszeres működésmódokat tapasztal magán.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/1. számában jelent meg, január 6-án.
