Végnapjait éli a liberális demokrácia?

Végnapjait éli a liberális demokrácia?

Ivan Krasztev-Stephen Holmes: A fény kialszik – A liberális demokrácia válságáról

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A fény kialszik című könyvében Ivan Krasztev bolgár, és Stephen Holmes amerikai liberális politológus nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a nyugati civilizáció alapideológiájaként számon tartott liberális demokrácia manapság végnapjait éli. A könyv magyarországi megjelenése némiképp cáfolja ezt, hiszen a totális véleményterror kizárná minden olyan mű megjelenését, mely éles kritikával illetné a fennálló hatalmat, itt pedig még nem tartunk hazánkban, és itt a hangsúly a „még” szócskán van…

Az 1989–91 közötti időszakot pelyhedző állú gimnazistaként élte meg e sorok írója, s most 30–32 év távlatából megdöbbentő olvasni az akkor történt világpolitikai események értelmezését a két nagyszerű szerző tollából. A könyv lapjain végigvonuló kulcsszó az „utánzás”, mely minden baj okozója az írók szerint, oly módon, hogy a hidegháború végeztével a friss demokráciák a nyugati liberális demokráciák másolásában látták a gazdasági-társadalmi felzárkózás lehetőségét.

Az utánzás tévútnak bizonyult, hiszen a felzárkózás elmaradt, ám az évek, évtizedek múlásával kinőtt egy új ideológia a demokrácia zsíros termőföldjéből: a populizmus. A kötet tulajdonképpen a tekintélyelvű rendszerek születését és természetrajzát tárja elénk, Orbán illiberalizmusán, Putyin autokráciáján, Trump Twitter-kormányzásán, és Hszi Csin-ping hitelközpontú gyarmatosításán keresztül.

A szerzők szerint a demográfiai szorongás az alapja az imént említett vezérek hatalmának, kivéve talán Kínát, mert annak szédületes modernizálódása inkább a nyugati technika „kölcsönvételén” alapul, de a többiek a demográfiai pánikot kihasználva keltettek zsigeri gyűlöletet, s ennek surranópályáján jutottak vezető szerephez országaikban. A ’89 utáni fordulat soha nem látott kelet-nyugat irányú népességvándorlást okozott a volt szovjet blokk országaiban, a születések számának drasztikus visszaesése, az elöregedés a nemzethalál látomását vetítette elő, s ezt a problémát a feltörekvő új politikusnemzedék mesterien állította saját hatalmi érdekei szolgálatába.

Orbán is levette a liberális ruhát, és nemzetvédőként a migráció egyre égetőbb problémáját meglovagolva, a szolgasorba döntött médiát felhasználva, az uniós pénzeső alá állva megteremtette saját ideológiáját. Természetesen ebben az esetben is „kettőn áll a vásár”, hiszen mindeközben – mint azt az írók roppant érdekfeszítően levezetik –, a nyugati demokráciák (az Utánzottak), ellustultak, és már nem nyújtottak oly vonzó alternatívát a hajdani barakklakóknak (az Utánzóknak), mint a kommunizmus idején.

A könyv tagoltan mutatja be az egyes országok átalakulását, a legtöbbet talán velünk és Oroszországgal foglalkozik. Szemelvénygyűjtemény segíti az alaposabb tájékozódást; érdekes volt újraolvasni például Orbán illiberalizmust promotáló 2014-es tusnádfürdői beszédének passzusait, mellyel gyakorlatilag ideológiai alapot teremtett kedvenc oligarcháinak Magyarország privatizálásához.

Az orosz rész természetesen nagyrészt Putyin autoriter rendszeréről szól. Megtudhatjuk többek között, hogy ez nem egy ideológia, csupán egy kormányzási forma, mely különböző eszmék katyvasza, a cél pedig végső soron az USA megregulázása, kigúnyolása. És természetesen itt is vezérmotívum a vagyonfelhalmozás, a másként gondolkodók elhallgattatása, csak hát olyan oroszos módon, de erről Alekszej Anatoljevics Navalnij biztosan többet tudna mesélni.

Trump is helyet kap a kötetben, itt érdemes megemlíteni, hogy a kézirat még Joe Biden győzelme előtt került nyomdába, s ennek tudatában olvasva a szerzők elkeseredett sorait az amerikai helyzetről, némileg könnyebb lehet a lelkünk, hogy nincs azért még minden veszve. Rendkívül érdekes a nyelvi sajátosságok miatti tekintélyveszteség boncolgatása ebben a részben; sohasem gondoltam volna, hogy az angol mint világnyelv mennyire hátrányosan érintheti az Egyesült Államok geopolitikai esélyeit a más nyelvű nemzetekkel vívott gazdasági, politikai versenyében.

Krasztev és Holmes erősen szubjektíven fogalmazva, és némileg elfogódottan tárja elénk a szabadelvűség halálát. Érezhető soraikból a pesszimizmus, a „hogyan juthattunk idáig”-érzés. Briliáns logikai következtetésekkel, néhol meghökkentő történelmi tényekkel és színtiszta érveléssel mutatják be a nyugatiság mint életérzés megkopottságát, illetve az új demokráciák ravasz hatalomtechnikusait, akik épp e „kopottságot” kihasználva gyűrik maguk alá a demokratikus intézményrendszert. Az utolsó oldalakon reményüknek adnak hangot azért, tisztítótüzet kívánva a liberális demokráciának, hogy aztán az újra elfoglalja méltó helyét a globális eszmék sorában.

Írásom kezdetén vitába szálltam az írókkal, most nyomatékosítom, a szabadelvűség fénye nem aludt ki, és nem is fog, hiszen a szabadságvágy kódolva van az emberbe. Miközben ezeket a sorokat írom, a Fudan Egyetem ellen tiltakozók hömpölygő tömegét látom Budapest utcáin; Kínában, Oroszországban elképzelhetetlen lenne egy ilyen tiltakozó megmozdulás, úgyhogy van még remény, hogy mindazt, amit az illiberális önkény szétrombolt, a fiatalok tettrekészsége, józan gondolkodása újra felépíti. Az alapvető emberi jogokba „belekóstoltunk”, nem adjuk azokat olyan könnyen, még ha az autokrata vezetők megpróbálják azokat időről időre el is venni tőlünk.

Ivan Krasztev-Stephen Holmes: A fény kialszik – A liberális demokrácia válságáról. Ford.: Széky János. Park Könyvkiadó, 2021. 4499 Ft

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/25. számában jelent meg.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Ki lesz a nyerő? – Magyar Hang-ajánló

Támogasson minket!

Keresés

Csatlakozzon hozzánk Patreonon

Árnyék podcast – Bántalmaz a kormányom