A főváros utcáit járja Borsik Miklós, egyik kezében a Pilinszky-összes, másikban a kiszállítandó jalapenós tölcsér. A Corvin-negyed ugyanúgy munkaterületté válik, ahogy a Haller utca vagy a Golgota tér. Figyeli a homlokzatokat, az ALDI felé áramló tömeget és a Rapaz bamba vendégét, fejében rendelések és Tolnai Ottó-idézetek kergetik egymást.
Sajátos koncepció körvonalazódik így: mentális térképünkön a jól ismert pesti helyszínek neves költők vagy épp irodalomtörténészek szövegeivel kerülnek asszociatív viszonyba. Húszas éveim elején kasszáztam szupermarketekben, így talán még inkább át tudom érezni azt, amiről a Futárlíra versei szólnak. Viszont így annak veszélyei is jobban szembeötlenek. Határterületnek érezheti az ilyesmit az, aki a bölcsészvilágban is otthonosan mozog. Megadhatja az érzést, hogy közeli ismerősként köszönt irodalmárokat és futárokat egyaránt, mindegyik társaságban azzal a többlettel, hogy jól ismeri a másik csoportot is. Ami persze pontosan így lehet, mégis pózzá merevedhet: ő lesz a kiszállítók között, aki megteheti, hogy szabadon idézgeti Réz Pált vagy épp Kulcsár Szabó Ernőt. Ő lesz, aki egyáltalán ismeri ezeket a neveket. Az irodalmárok között pedig az, aki benne jár az éjszakában, amikor a szél megkerüli a Szigonyt, valaki pedig a Pasta dobozait fosztja ki a kukánál.
Kell tehát a józanság ahhoz, hogy az ember ezeket ügyesen tudja vegyíteni. Borsik Miklós verseinél szerencsére sokszor érezni ezt: a megállást, a töprengést, a habozást. Azt, ahogy reflektál arra, hogy gondolatai nagyon különböző irányokba kanyarognak, miközben ő maga ugyanígy tesz Budapest utcáin. Kézfeje „órák óta egy Dugonics utcai kilincsen lóg”, míg lábfeje „a friss zebrán hever”. Horrorrá lesz szétszóratásunk valósága, de össze lehet-e szedni azt a sok mindent, amik meghatároznak bennünket?
Borsik erre tesz kísérletet, és üdítő egy olyan verseskötetet olvasni, amely politikai terepre sem fél tévedni. Amikor mások ezzel próbálkoznak, akkor is jobbára óvatosan teszik: egy-egy elejtett utalás jelzi csak, a költő ugyanennek a politikai közösségnek a tagja. Borsik nem fél az olyan címektől sem: Amikor Jámbor András szétkergette a Fidelitast. Általában is jellemző a hasonlóan játékos, figyelemfelkeltő címadás a kötetre: Pumped Gabó és a jóindulat; Derrida pumpál; Mit tenne, ha ön lenne Kafka?
Spiró Györgynek igaza van a kötet borítóján: „állandóan asszociál, képtelen leállni. (...) Totál realista és teljesen elvont”. Abban ugyanakkor nem vagyok biztos, hogy mindez ebben a formában továbbvihető lehet. A Futárlíra című kötet koncepciójának tökéletes, de másodjára valószínűleg már önismétlőnek, biztonsági játéknak hatna. Miközben a továbblépés ellenére őrizni is kellene a könyv nyilvánvaló erényeit: a folyamatos asszociálgatást, a közéleti, szociális és irodalmi dimenzió ötvözését. Kemény dió lesz, és csak remélhetjük, hogy a szerző megbirkózik majd a kihívással. A Futárlíra színvonalának őrzése mindenesetre garancia lehet majd a minőségre.
Borsik Miklós: Futárlíra. Jelenkor, 2024. 2499 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/34. számában jelent meg augusztus 23-án.
