„Egy kamaszfiú szellemi érettségével rendelkező férfi megnyilvánulásai ezek”

„Egy kamaszfiú szellemi érettségével rendelkező férfi megnyilvánulásai ezek”

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Demeter Szilárd és a jelenlegi kultúrpolitika azzal tehet nagyon sokat a kortárs magyar irodalomért, ha továbbra is ilyen bődületesen ostoba, olykor ijesztő megnyilvánulásokat tesz, mert akkor nagy eséllyel figyelmet generálhat Európán belül a magyar alkotók iránt – véli Szécsi Noémi. A József Attila-díjas magyar írót Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatójának vitairatában tett kijelentései kapcsán kérdeztük. 

Mint ismert, Demeter Szilárd nemrég egy interjúban kifejtette többek között, hogy gyűlöli a színházat, a magyar irodalom nyolcvan százalékát pedig „kukázná”. Kijelentései nagy vihart kavartak, a Mandineren közölt Vitairat a képmutatásról és annak káráról című írásában ezekre a kritikákra reagált. Demeter ebben a román és a lengyel írók esetét hozza példaként, akik a magyarokhoz hasonlóan korábban szervilisen másolták a nyugati mintákat, de mostanra sikeresen elvégezték a maguk revízióját, „át tudták lépni a nyugati árnyékot, van karakterük, hozzáadott értékük a világ számára”. Arról is értekezik, hogy a szakmából eltűnt az igényesség, és az már nem a teljesítményt becsüli meg, hanem a státust. Kifejti, hogy három éve próbálja a kortárs magyar irodalom művelésének feltételeit jobbá tenni, többek között a Térey-ösztöndíjjal, a folyóirat-támogatási programmal, a hangoskönyvkiadás segítésével, mindezt úgy, hogy személyes ízlésvilágát zárójelbe teszi, ráadásul a támogatásokról nem ő, hanem kuratóriumok döntenek. Demeter szerint iránymutatásai alapján az ott ülők nem egyáltalán nem veszik figyelembe, hogy ki melyik pártra szavaz, vagy milyen világnézetet vall, a lényeg a minőségen van.

– Demeter Szilárd a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) vezetőjeként mennyire fogalmazhat meg kritikát a kortárs magyar irodalommal szemben?
– Amennyire csak lehet! Jól néznénk ki, ha mai rendszerben egy privilegizált helyzetben lévő politikus ne tehetné meg, amit csak akar, és erkölcsi iránytű után kéne keresgélnie a zsebében!

– Az egyik legbefolyásosabb kulturális szereplőnek, a magyar irodalmi és könnyűzenei élet egyik kurrens figurájának milyen célja lehetett ezzel?
– Bizonyára lehetne erről mindenféle elméleteket gyártani, hogy milyen politikai taktika áll a megszólalás mögött, de talán a legegyszerűbb verzió az igaz: egy figyelemre áhítozó, kamaszfiú szellemi érettségével rendelkező férfi megnyilvánulásai ezek, akiben kellemes borzongást kelt, ha ő lehet az érdeklődés központjában, még ha az negatív is. A bombasztikus állításokkal levezeti szellemi agresszióját a vele szemben ellenséges elemekkel (színházcsinálók, írók, egyéb libsik) szemben, miközben növeli saját ismertségi tőkéjét és megtölti a sajtó felületeit. Ő is jól szórakozik, a magunkfajta is lefoglalja magát.

– A nyugatellenesség az egyedüli út, amitől karaktert kapnának a magyar írók, mint ahogy azt Demeter állítja?
– A két világháború jellegzetes szellemi mozgalmának, a turanizmusnak, amely különösen Trianon következményei után kapott lábra, ez a vezérgondolata. A béketárgyalások során a szomszédai javára a nyugati erők közbenjárásával területének kétharmadától megfosztott országban sokan érezték úgy, hogy a magyarság magára maradt Európában, és politikailag, kulturálisan kelet felé kell tartania. Ugyanez a mai Brüsszelellenes retorika egyik mantrája. De ahogy a 19. századi keletkutató és turkológus Vámbéry Ármin fogalmazott: „Adja az ég, hogy a magyar ember, Kelet szép szokásait megtartva a Nyugat előnyös világnézetében lankadatlanul előrehaladjon”. Magyarország és a magyar kultúra fennmaradása szerintem pont azon alapul, hogy származásában és nyelvében környezetétől eltérő nép integrálja a környezetéből adódó hatásokat és kompromisszumokat köt Nyugat és Kelet között.

– Vajon a magyar irodalom nemzetközi elismertsége igazolja Demeter Szilárd állítását?
– A magyar irodalom „nemzetközi ismertségének” megvan azért a maga kontextusa, és néha nehezen elvonatkoztatható a politikától. Az olyan periferikus, követő irodalmaknak, mint a magyar, legtöbbször az a sorsuk, hogy akkor vetül rájuk, kiváló alkotásaikra figyelem, ha valamilyen szempontból politikailag is a látókörbe kerül az ország. Megvannak a brandjei a magyar irodalomnak is – ez sokszor, bár nem minden esetben az elnyomás vagy „diktatúrahorror” – és nem egyszer voltam tanúja külföldi könyvfesztiválokon, hogy vannak a magyar irodalomnak külföldön is olvasói, noha az állami kultúramarketing eléggé ész nélkül folyik. Demeter Szilárd és a jelenlegi kultúrpolitika azzal tehet nagyon sokat a kortárs magyar irodalomért, ha továbbra is ilyen bődületesen ostoba, olykor ijesztő megnyilvánulásokat tesz, mert akkor nagy eséllyel figyelmet generálhat Európán belül a magyar alkotók iránt.

– Demeter tényleg képes pártállástól és világnézettől függetlenül tekinteni a magyar irodalomra?
– Mit mondjak, erre nemcsak ő nem képes, de még én sem...

– Nemcsak az írókat, hanem a szerkesztőket is kritizálja, akikből kiveszett az igényesség, pedig korábban „kapuőrként csak bizonyos minőség fölötti szövegeket engedtek a nyilvánosság elé”. Valóban ekkorát zuhant a magyar irodalom minősége?
– Itt jegyzem meg, hogy jó pár évvel ezelőtt TGM (Tamás Gáspár Miklós – a szerk.) is írt arról a benyomásáról, hogy a kortárs magyar irodalom színvonala nem éri el az előző korok irodalmáét – akkor sem ujjongott mindenki. Érdemes leszögezni, hogy az irodalom már nem az az elsődleges presztízsű művészeti ágazat a világban, mint akár száz éve volt. Mindig torzítja a kortárs irodalom megítélését, hogy válogatás nélkül szembesülünk vele: ha belelapozunk előző korok folyóirataiba, végignézzük egy-egy év megjelenéseit, turkálunk a könyvesbódék antik könyvei között, gondolhatjuk azt, „ki ez a sok nímand?”. Akár tíz év távlatában is megindul a szelektálás, és lassacskán csak a legidőtállóbb művek maradnak meg az emlékezetben.
Ugyanakkor fontos faktor, hogy az internetnek köszönhetően a jelen kor sajátossága éppen az önkifejezés demokratizmusa. A nyilvánosság nem tarthat fenn olyan kapuőröket, mint régen, teljesen értelmetlen lenne, hiszen az emberek a saját oldalaikon publikálhatják írásaikat és toborozhatnak maguknak olvasótábort. A minőségi irodalom és a népszerű irodalom mindig is a saját útját járta, és ezek az utak csak ritkán keresztezték egymást. A (művészeti) elithez való tartozás nem mindig jelenti azt, hogy az az illető zseniális alkotásokat tud létrehozni. Sokféle okból tartozhat valaki a kiválasztottak csapatához, de aztán ha ez a kontextus már nem létezik, az illető nem használhatja többé a platformját, akkor örökérvényű tettek hiányában gyorsan elfeledjük. Ez még inkább így van a politikusoknál.

Karácsonyi akció!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – Áchtung Baby