A speciális balansz a múlté Munkácson. Hogy a városban három évtizede uralkodó klánnak mi volt a célja a villámgyorsan szárba szökkentett kezdeményezéssel, azt hetek múltán sem könnyű megfejteni.
Magyar Hang Plusz
Csatlakozzon a Magyar Hang Pluszhoz! Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
Az ország mélyszegénységgel sújtott településein élők azt érzik, az állam magukra hagyta őket. Nekik próbál segítő kezet nyújtani egy lelkes önkéntesekből álló civil szervezet, az Adománytaxi. Riportunk Kelet-Magyarország legszegényebb régiójából.
Sajtószabadság van, hangoztatja mindenütt a minden magyarok újságjainak tulajdonosa, meg is írja az újság, szabadon, Lujzák és Jenők agyát mosogatva. Ám arról csak így, általam esik szó, hogy ezáltal miképp sérül az elfogulatlan és teljes körű tájékoztatás alapelve.
Ahogyan itthon megdőlt a „kormányozni legalább tudnak” alaptézise, Erdélyben úgy bukott meg az anyaországból importált (média)szakértők és a hazai pályán mozgó, Demeter Szilárd baráti köréhez tartozó zsenik hozzáértésének mítosza is.
A hatóság lincshangulatról, a tarnazsadánnyiak rendőri túlkapásról beszélnek.
Az újságíró-akadémián médiaetikát is tanítunk. Azt szoktam mondani a hallgatóknak: az újságíró szándékosan soha nem árthat. Egyszerűen nem fordulhat elő, hogy a nyilvánosság hatalmával visszaélve az a cél vezérelje: lejárassa, besározza, földbe tiporja, akiről ír.
A 0 forintos program összeállítása nem csupán ahhoz segítene bennünket, hogy egy válsághelyzetben is életerőt, bátorságot és kreativitást mutassunk azzal, hogy a nehézségekből is igyekszünk a legtöbbet kihozni.
Az import már olcsóbb, mint a hazai. Ha a másfél százalékos zsírtartalmú tej árát maximálták volna, nem lenne ilyen brutális az áremelkedés
Az átlag magyart csak bosszantja, sok ukrán menekültet viszont pofonként ér a bombás plakátok látványa.
Emlékezhetünk, Vona Gábor azt hangoztatta, hogy ő elvette akkori pártja lelkét. Most Vidnyánszky Attilától megtudhattuk, hogy ő meg az SZFE-hallgatók gerincére pályázik.