Publicisztika

Riadó!

Riadó!

A történelemóra, amit a felolvasott beszéd első részében hallhattunk, igazságok, féligazságok és nagyotmondások ügyes kombinációja volt, egyben a nemzeti romantika hangján szólt közönségéhez. Szerető Szabolcs véleménycikke.
Senki földjei

Senki földjei

Abaúji ismerősömmel beszélgettem úgy két esztendeje. Sorolta a falvakat, ahol szerinte olyan, mintha megszűnt volna a központi hatalom. Azt tanácsolta, inkább ne járjak arrafelé még nappal se.
Dilettánsok hivatala

Dilettánsok hivatala

Azt mondják, a kérdező „szerkesztői szabadsága”, hogy magából hülyét csináljon, ne tartsa be a szakma legelemibb szabályait sem, de aztán felvegye az adófizetők által biztosított fizetését.