Olyan polgári társadalmat és olyan politikai kultúrát kell teremteni, amely jobb, mint a Nemzeti Együttműködés Rendszere.
Publicisztika
Látom magam előtt a kempinget, ahova valahogy meglepetésszerűen megérkezik Orbán Viktor, és azzal a jellegzetes, megye II-es fociedzőktől elesett, szájszéli, csibészes mosolyával megidézi az Öreget.
Az új Nat elfogadásával a kormány lényegében írásba adta, hogy belátható időn belül nem kíván érdemben foglalkozni az oktatási rendszer problémáival.
Menekül a gyáva brit oroszlán! Jegyezd meg jól a szavaimat: a mai naptól kezdve enyhe megvetéssel a hangunkban fogunk nem beszélni angolul!
Amíg azt látjuk, hogy félnivalójuk itt nem a nevetségesen enyhe büntetésekkel távozó agresszoroknak, hanem az áldozatoknak van, addig nem lesz változás.
Merészelte az igazi krisztusi tanítást hangosan kimondani – a felheccelt „fehér, keresztény, heteró” népeknek. Nem is bocsátották meg neki.
Válaszféle a demokratás nyílt levélre ott, ahol ez megjelenhet.
A baloldali, illetve a polgári, nemzeti, keresztény politikai közösséget egyaránt felzabálták a vezérnek mindent elnéző szekták. Ahol már nincs érték, minden csak politikai termék.
Mi történik, ha egy ügyész bűnös módon megszegi a kötelességét? Ki nyomoz az ügyében? Természetesen egy másik ügyész.
Minél erősebben hadakoznak a járvány ellen a járvány ellen hadakozók, annál kiterjedtebb lesz a globális majré.
Azt az érvet, hogy a gyerekek minőségi oktatásánál nincs hatásosabb eszköz a társadalmi felzárkózásra, még a legvadabb vérnarancsok is el szokták fogadni.
„Mi gyerekkorunkban a hetvenhét magyar népmesét olvastuk, ami erkölcsi kiállást sugall” – emlékeztet minket Maróth tanár úr. Jó, akkor ez itt lent a hetvennyolcadik.
Teljesítmény ez a javából, hússzorosára növelni a vagyonunkat egy válás közepette, egy év alatt!
Nem csupán akkor fütyülnek egy bírósági ítéletre, ha az 60 romának 100 milliós sérelemdíjat rendel megfizetni, hanem akkor ha egy város fejlesztésére szánt százmilliókat a helyi vazallusok korrupciós technikákkal apasztják.
A történelemóra, amit a felolvasott beszéd első részében hallhattunk, igazságok, féligazságok és nagyotmondások ügyes kombinációja volt, egyben a nemzeti romantika hangján szólt közönségéhez. Szerető Szabolcs véleménycikke.