Már csak ezért is jó móka lenne a kormányváltás: hadd bizonyítsák a hölgyek, urak, hogy tényleg megy nekik a saját lábon állás.
Publicisztika
Az esetleges 2022 utáni, a mostani ellenzék pártjaival felálló kormány ellehetetlenítését, és ezáltal az ország megbénítását szolgálja az ilyen-olyan hivatalok, szabályozó szervek élén az Orbán-lekötelezettek bebetonozása is.
Van abban valami megszokhatatlan, amikor az egykori radikális párt Varju László vagy Kálmán Olga mellett sorakozik fel.
A 25 éven aluliak adómentessége egyfajta modellje, időleges leképeződése, mennyi mindent megtehet az ember, ha megtarthatja a fizetését.
Hogy miként válik a keresztény elkötelezettség politikai fegyverré, azt aktuálisan jól szemlélteti a KDNP-s egyházügyi államtitkár közelmúltja is.
Politikai aktivista ő, aki mindennél fontosabbnak tartja, hogy a kormány üzeneteit közvetítse.
A magyar tűr, pedig a kormány már az elején elengedte a pandémiát, bizony felelős sok, elkerülhető halálért. A „kisgömböc” majd minden egyetemet bekebelez, persze vagyonostul.
Az ügyeletes recepciós a szokásossal próbálkozik, hogy hát ilyen a sürgősségi. Csönd. Önmaguk elé meredő nők és férfiak.
Már tapasztalatból tudjuk, hogy a szabad élet nagyon rövid is lehet. Érdemes minden lehetőséget kihasználni, amit csak megengedhetünk magunknak.
Az ügynökkérdés kezelése egyfajta tükröt tart a rendszerváltás utáni kormányzó elit elé, rámutatva a közös, az idő előrehaladtával egyre inkább jóvátehetetlen mulasztásra.
Azt tudom, hogy ez a Brüsszel folyton rá akar rontani a magyar családokra. Arra lennék kíváncsi, hogy az egyedülálló magyar nyugdíjasokra, agglegényekre, árvákra is rá akar-e rontani, vagy azokat véletlenül kifelejtette?
Az nagyjából senkit sem érdekelt, hogy a kormány bezsákolta az egyetemeket, de a tudatára ébredt tömeg virtuális lázadást szít a védőoltások és a védettséget igazoló okmányok ellen.
Az egész annyira volt egyszerre szánalmas és tragikomikus, hogy amikor azt hallom, hogy Kádár-kor és szocializmus, elsőként mindmáig ez a magányos lakótelepi délután jut eszembe.
Három évtizedünk volt rá, hogy az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával releváns párbeszédet indítsunk a múltról. Nem sikerült.
Ha szeretnénk mérsékelni a tanárhiányt és fenntartani a magas színvonalú képzést a gimnáziumokban, be kell csatornázni a közoktatásba azokat, akik valóban érdeklődnek a természettudományok iránt.