Most kell gyorsan nagyobb zsebeket varratni a Boss öltönyökre meg Giacca blézerekre, hogy legyen hová tenni a vidékfejlesztésre szánt pénzeket.
Publicisztika
Amikor elolvastam levelét, azonnal nekifogtam, és megírtam egy igencsak időszerű eseményről való időszerűen markáns véleményemet.
Carano kirúgása, bárhogy védjék is, az ún. „cancel culture” tipikus terméke. Nem felelt meg az amerikai progresszív véleményelitnek, sőt, még merészelt viccelődni is, hát mennie kellett.
Kettő meg kettő nem feltétlenül négy: talán három, talán öt – attól függ, hogy dönt a párt.
Lapunk kielemezte az íróasztalt, mely mellett a nagy gondolatok, és különlegesebbnél különlegesebb receptek születnek. Önnek melyik a kedvenc tárgya Németh Szilárd íróasztaláról?
A vidék megújulásának egyik kulcsa az életképes családi gazdaságok és együttműködő hálózataik dominanciájára épülő új gazdasági szerkezet.
2021-ben tehát ott tartunk, hogy a miniszterelnök szégyenérzet nélkül politikailag osztályozza a gazdasági szereplőket.
Valamiért mindig azt hittem, hogy még dolgozunk majd együtt valahol.
Ez a negyven nap, mint a Néva éjszaka, folyékony, hömpölygő, jéghideg gyászmenet.
Ami most történik, az orbáni álprivatizáció unalomig ismert receptje szerint történik: a közvagyon egy újabb darabja veszíti éppen el közvagyon jellegét.
A Demokratában írták meg, „szignifikáns genetikai kapcsolat van a testmagasság és az IQ-szint között, minél magasabb valaki, általában annál intelligensebb is”.
Bár a korlátlan hatalom birtokában nem könnyű másokra mutogatni, a kormány mégis rendre megpróbálkozik ezzel a mutatvánnyal.
A 2010-es választások után létrejött rendszer teljes lebontása nem kerülhető meg.
A magyarországi halálozási adatok európai összehasonlításban magasak. Ilyen értelemben tehát nem sikerült kordában tartani a járványt. Vagy legalábbis nem úgy, ahogy a kormány szerette volna.
„Nem adom meg azt az örömöt, hogy aztán én legyek a nő, akinek semmi se jó, meg hát ez csak Valentin, az meg amúgy se magyar ünnep, persze azért a figyelem meg jól esne”