Az óbaloldal köpenye alól ugyanazok a szereplők bukkannak fel, akik az el nem számoltatott balliberális kormányzat alkotóelemei voltak
Publicisztika
Öt év még hátra volt. Ólomlábakon vánszorgott a méla idő.
Kapsz egy olyan átszállót, hogy a szomszédba repülsz – mondogatták őseink.
Ma a magyar állampolgár életét érintő mindennapi ügyek többségéről nem a városházán döntenek, hanem a Kossuth téren – újabban a karmelita kolostorban.
Egy kis kék színezék, és mindegy, hogy puncs, sztracsatella vagy rágógumi, amit nyalunk: nincs többé íze, van viszont fantázianeve.
Az intellektuálisan leépülő társadalom olyan kihívásokkal kényszerül szembenézni, amelyeknek a NER keretei között az ország évről évre csökkenő mértékben tud megfelelni.
A gyorskölcsön olyan „termék”, mint a fékmentesen árusított autó vagy az adagolási leírás nélküli gyógyszer: szinte garantálja a katasztrófát.
„A kezdőlapom az Origo, sokáig a néhai Echo TV-re aludtam el, úgyhogy esélyed se volt, Dezső!”
Irgalmatlanul fontosak a szimbolikus ügyek, a kinevezések, a nem lemondások, a szerződések, a pozícióosztások. Ha ez a hajó elmegy, jó darabig nem tér vissza.
Szükség lenne egy szabadelvű-konzervatív, a keresztény és szociális, a nemzeti és a zöldértékeket felvállaló polgári pártra, amely egyensúlyozó erőként megteremthetné az egyéni körzetekben a hiteles koordináció, a választások után pedig a koalíciós kormányzás feltételeit.
A hatalma körülbástyázásával foglalatoskodó kormány mintha megfeledkezne arról, hogy rajta és a vazallusain kívül volna itt egy ország is.
A Nagy Pozitív Cikk témájának elvesztése miatti sötét gyászból pont elég volt egyszer, úgyhogy nem várok tovább, íme!
A miniszterelnök a pozíciójára szabott közjogi kereteket feszegetve már jó ideje nem kormányoz a szó hagyományos értelmében, hanem a rendszerét építi.
Nagyságrendekkel lenne szórakoztatóbb és emelkedettebb a közéletünk, ha nyelvezetében effajta patinák bukkannának fel rendszeresen.
Két diktatúrára mondott nemet, sorsa így mindannyiszor az üldöztetés és elhallgattatás volt.