Elszaladt mellettem a világ. Mialatt nem figyeltem oda, mindenki másoknak kezdett el borokat készíteni. Velem pedig nem törődik senki.
Publicisztika
Van abban mindig valami ijesztő, amikor befolyásos szereplők kezdik bírálni Mark Zuckerberget.
A XXI. századra a polgárok helyét a nyugati társadalmakban fogyasztók vették át, azokhoz pedig már nem ideológia, hanem kosár tartozik.
Ez a mai, szélsőjobboldalivá vált Fidesz kultúrelitje: egykor Jankovics Marcellek meg Hernádi Gyulák, most Demeter Szilárdok.
Legfőbb ideje, hogy a háborús nyelvezet eltűnjön a közbeszédből, és a harc-győzelem-önfeláldozás-dicsőség négyszögének helyét a jövőről szóló gondolkodás vegye át.
„Kívánjuk a sajtó szabadságát” – kiáltották lobogó hazafiúi lelkülettel a márciusi ifjak. Na jó, de mi van akkor, amikor a sajtót kényszerszabadságra küldi a főnöke?
Kevesen tudják, hogy a közismert breki őse is nagy tréfamester volt.
Az abszurdba hajló riporteri felvezetés annyira megzavarhatta a DK polgármesterét, hogy összekeverte az apartheid rendszer elleni küzdelem élharcosát, a Dél-afrikai Köztársaság néhai elnökét, Nelson Mandelát a náci tömeggyilkossal, Jozef Mengelével.
Ha csak radírozni akarunk, akkor struccpolitikát folytatva pont a történelem talán egyik legfontosabb aspektusát, a tanulság lehetőségét dobjuk el magunktól.
Erős hétvégén vagyunk túl futballügyben: az alig ezerhétszáz fős Felcsút labdarúgócsapata bronzérmes lett a magyar bajnokság legerősebb osztályában, amelyből épp kiesett a második legnagyobb magyar város, a kétszázezres Debrecen csapata.
A Loki 9871 nap után búcsúzik az NB I-től. A Debrecen kiesése azonban nem egy hirtelen jött, előzmények nélküli dolog. Személyes hangvételű múltidézés.
Ment-e a pestis vagy a spanyolnátha által a világ elébb? Jobb lett-e utánuk bármi is?
Miként is teltek a hétköznapok a Pesti Úti Idősotthonban Tarlós István főpolgármesterségének csúcsidőszakában.
Ne tévesszen meg bennünket, hogy csúcsra jár a hatalom kampánygépezete! Ez még nem a választási kampány. Nálunk ez maga a kormányzás.
Nem épül semmi a kínai kézbe került, egykor város a városban budapesti Ikarus-telep helyén.