A politológus előzetesen a részvételt és a harmadik párt parlamentbe jutását jól tippelte meg, az ellenzék teljesítményét viszont felülbecsülte. Elmondja, hogy szerinte miért.
R. Kiss
Sok pedagógus nem engedheti meg magának, hogy akár egynapi bértől is elessen. Mások szkeptikusak a pedagógusok érdekérvényesítő ereje kapcsán, és átpolitizáltnak érzik a sztrájkot a választás előtt.
Vajon milyen hatása lehet annak, hogy a Fidesz háza táján a harc helyett a béke lett a jelszó, és mindennapi ellenségünket már nem adják meg nekünk?
Becslések szerint 400 ezer hacker szállhatott be az ukrán-orosz konfliktusba. Virág Csaba kiberszakértő szerint a nagyvilág általában véve úgy látja: Magyarország oroszbarát kommunikációt folytat, és ez célkeresztet rajzol az ország térképére.
Az Operaház megnyitóján nem volt ugyan puska a színpadon, mégis elsült egy. És véletlenül a miniszterelnököt találta el.
Több intézmény ugyanakkor próbálta ellehetetleníteni a munkabeszüntetést.
Magyarország segít. A szükséget szenvedők felé nyújtott kéz vagyunk. És nem a bot a küllők között, és nem a tüske a köröm alatt.
Véget ér Áder János tíz éves elnöksége. Az ezalatt elfogadott csaknem 1800 törvényből közel ötven ellen emelt valamilyen kifogást. Milyen eredménnyel? És mi ebben az érdekes?
Lehet negatív hatása annak, ha a stratégiai nyugalmat kommunikáló kormányfő valóban a legrosszabb esetre szóló forgatókönyv nélkül engedte útjára pártját a kampányban.
A magát magyar cigánynak valló Horváthné pánikban csomagolt össze, és jött el a kárpátaljai Csapról. Az Erdélyi Gyülekezetnél talált menedéket Budapesten. Sok nehézséggel kell szembenéznie egy civil vagy egyházi közösségnek, ha menekülttábort készül működtetni.
A szeretetszolgálatok és más civil szervezetek dolgoznak, mégis van, hogy senki nem fogadja a menekülőket a határon.
A Migration Aid figyelmeztetett, hogy megjelentek a magyar–ukrán határon a taxis hiénák. Ez nem meglepő, ugyanis a tömegközlekedés meglehetősen hiányos.