A korábbi tervek szerint novemberben kezdődött volna az elbocsátás a budapesti gyárban.
Szabó Zsolt László
A jelek szerint eddig semmilyen fórumon sem kellett felelnie a fideszes politikusnak a teniszszövetségnél történt, visszaélések gyanúját felvető ügyek miatt. Kiderült az is, hogy egyetlen rendőrségi eljárásnak sincs gyanúsítottja.
Az ugyanakkor megvalósulhat, hogy a házastársakat nem egyszerre, hanem lehetőség szerint eltolva küldik el.
A politikai botrányok révén is ismertté vált Szabó Bálintot választották a Magyar Lúd- és a Magyar Kacsaszövetség elnökének, de a Baromfi Termék Tanács illegitimnek tartja a választást. Rendőrségi nyomozás is indult.
Sokan több évtizednyi munka után kerülnek utcára a Tungsramtól, a jelentős számú női dolgozónak különösen nehéz lesz munkát találni.
Több más beruházásba is leköltségelték 2018-ban egy csak most épülő SZGYF-lakóotthon felszerelését.
A volt álmosdi vezető büntetése súlyosabb, de nem kell börtönbe vonulnia, mivel felfüggesztett szabadságvesztést kapott.
Az eddigi baleset-megelőzési intézkedések nem vezettek eredményre
Alaposan bevásárolt prémium sportközvetítésekből a köztévé tavaly novemberben, azt azonban nem közölték, hogy mennyibe került mindez. A lapunk által átnézett szerződésekből viszont kiderült.
A debreceni önkormányzat engedélyeket munkaidőn túl papírozó egykori hivatalnokait viszont felmentették – bár a bíróság szerint is „kétségtelenül szokatlan”, hogy munkaidőn túl, 9 óra után adnak ki egy engedélyt.
Nyoma sincs már az ellenzéki mézesheteknek Pécsett. Választási felvezetőnk hetedik része!
Sikerült tartani az előírt készültségi szintet, nincs csúszás, a kormány pedig kifizette a rá eső egymilliárd forintot.