Az év elején még erőtől duzzadt a Fidesz: magas népszerűségi adatokkal, növekvő gazdasággal, emelkedő bérekkel fordult az új évre. 2020 végén viszont összességében kedvezőtlenebb helyzetbe került Orbán Viktor miniszterelnök – mind külpolitikai, mind belpolitikai téren.
Sötétlő külpolitikai fellegek
Donald Trump amerikai elnök választási veresége a magyar kormányfőnek meglehetősen kedvezőtlen fejlemény. Bár beletelt némi időbe, amíg Orbánnak sikerült megtalálnia a Trump-adminisztrációhoz a hangot, ám aztán – különösen David B. Cornstein amerikai nagykövet hivatali idején – elmaradtak a nyilvános számonkérések a magyarországi demokrácia és jogállamiság állapota miatt. Az ideológiai hasonlóság, de vélhetőleg még inkább a magyar kormány részéről eldöntött fegyvervásárlások – amelyeknek az amerikaiak is haszonélvezői –, az amerikai csapatok magyarországi állomásozásáról szóló kormányközi egyezmény magyar parlamenti jóváhagyása még azt is feledtette valamelyest, hogy Magyarország jó kapcsolatra törekszik Kínával és nem volt hajlandó az állami tenderekből kiszorítani a kínai Huawei mobilcéget.
A majdani Biden-adminisztrációval viszont már eleve rosszul indul az Orbán-kormány, hiszen az elnökválasztási kampányban Szijjártó Péter magyar külügyminiszter eléggé nyegle hangon kérte számon az akkor még elnökjelöltön a „korrupciógyanús ügyeket”. Fontosabb lesz ennél, miként viszonyul az Orbán-kormány az amerikai világpolitikai érdekekhez. A majdani amerikai elnök nyilvánvalóvá tette, hogy határozott politikát kíván folytatni Kínával szemben és az USA-ban kétpárti egyetértés van, hogy Peking fenyegetést jelent az Egyesült Államokra nézve. A Biden-adminisztráció erőteljesen elvárja majd szövetségeseitől – így Magyarországtól is –, hogy segítse a Kínával szembeni szövetségi rendszer létrejöttét, annak megerősödését, ugyanis ez immáron alapvető amerikai érdek. Elvárja azt is, hogy Oroszországot megfelelő keretek közé szorítsák vissza.
Nos, könnyen belátható, hogy ezek az elvárások meglehetősen ellentétben állnak az Orbán-kormány eddigi külpolitikai irányvonalával. Ez még akkor is így van, hogy ha például a magyar–orosz viszonyban sincs minden rendben – jól mutatja ezt pl. a Paks II. beruházás körüli késedelem vagy az, hogy az Orbán-kormány fontosnak tartja, hogy ne csak Oroszország felől érkezzen olaj- és gázszállítmány. Ennél azonban több kell: ha az Orbán-kormány 2021-től nem hajlandó egyértelműen követni a főleg Kínával szembeni amerikai vonalat, akkor hűvös, feszült lesz a Biden-adminisztrációval való kapcsolat, amelyik így viszont nagyobb ösztönzést érezhet a magyarországi helyzet erőteljesebb bírálatára, az itteni kormánykritikus civil szervezetek, médiumok nagyobb támogatására.
Ami az Orbán-kormány európai uniós politikáját illeti, ott is komoly nehézségekre kell számítani. A magyar kormányfő ügyesen elkerülte a megaláztatást a decemberi uniós csúcson és biztosította, hogy a 2022-es választásig – a jogállamisági mechanizmus késleltetett alkalmazásának is köszönhetően – érkezni fognak uniós fejlesztési pénzek a magyar állam számlájára. A vétófenyegetés, Deutsch Tamás buta nyilatkozatai viszont tovább növelték a Fidesz és az Európai Néppárt (EPP) közötti távolságot – nem volna ezek után meglepő, hogy ha 2021-ben a Fidesz már az EPP-n kívül találná magát. Ez rövid távon mindenképpen veszteség lenne, hiszen a Fidesz kikerülne a legnagyobb európai pártcsaládból és annál csak kisebb pártcsaládba tudna belépni. Rossz tendencia az is Orbán számára, hogy két szövetségesének hatalma – a lengyel Jaroslaw Kaczynskié és a szlovén Janez Jansáé – eléggé képlékeny és a kormánykoalíciójuk későbbi felbomlása akár Orbán ellenfeleinek hatalomra jutását is eredményezheti. Rosszabb esetben a lengyel-magyar véd-és dacszövetség akár 2021–2022-ben véget érhet, holott ez a szövetség akadályozta meg eddig a Magyarország elleni szavazati jog felfüggesztésével fenyegető eljárás sikerét. Nem mellesleg: a magyar–lengyel vétófenyegetéshez nem csatlakozott a V4-ek másik két országa: Csehország és Szlovákia, és ez is figyelmeztető jel Orbánéknak.
Szomszédságunkkal való kapcsolatrendszerünk ellentmondásos képet mutat. Szerbiával a magyar kormány kapcsolata jó, Romániában pedig éppen év végén került be az ottani kormányba a Fidesz szövetségese, az RMDSZ. Hogy ez a román-magyar kapcsolatok javulását eredményezi-e, meglátjuk: óvatosságra kell, hogy intsen minket, hogy az új román kormánykoalíció fő erejét az Orbánnal kritikus Renew Europe európai pártcsaládhoz tartozó párt, az URS–PLUS és az EPP-hez tartozó PNL alkotja – mint az előbb látható volt, az EPP-től a Fidesz egyre jobban távolodik. És bár reménykedtek benne, Zelenszkij ukrán elnök eddigi hivatali ideje sem hozta meg az ukrán-magyar kapcsolatok javulását. (Erről írásunk a 2. oldalon.)
2021-ben tehát az Orbán-kormánynak kedvezőtlenebb külpolitikai környezetre kell berendezkednie.
Ha az a járvány nem volna…!
Talán ezt mormolta magában Donald Trump is, hiszen a járvány és annak félrekezelése – ma már látjuk – tönkretette újraválasztási esélyeit. A helyzet Magyarországon persze nem azonos az amerikai politikával: a 2022 tavaszán esedékes parlamenti választásig még van majdnem másfél év, mégis: 2020 év végén Orbán Viktor számára belpolitikailag kedvezőtlenebbre fordultak a körülmények, mint voltak az év elején. És ennek egyik oka a járvány miatt bekövetkezett válság, a másik pedig az ellenzék összefogása, a kormányváltás reálisabb lehetősége.
Az Orbán-rendszer immáron több, mint egy évtizedes történetében az ellenzéki pártok most kezdik elhinni először, hogy győzhetnek. 2014, 2018 előtt nem hittek a választási győzelemben az ellenzéki pártok: meg is buktak. Most viszont hisznek: mind magabiztosabbak, bizakodóbbak a nyilatkozataik, a fellépéseik. A bizakodás pedig nem alaptalan: a Fidesz népszerűsége ősszel apadásnak indult, a hatpárti ellenzéki szövetség – a DK, a Momentum, a Jobbik, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd – a legtöbb mérés szerint listán már megelőzné a Fideszt. 2020 legfontosabb pártpolitikai fejleménye, hogy ez a hat párt immáron hivatalosan is szövetségre lépett és kinyilvánította, hogy az összes egyéni választókerületben közös jelöltje lesz és közös listát állítanak. Ennek eredménye pedig az, hogy az ellenzéki szavazók legnagyobb része számára immáron jócskán leegyszerűsödik majd a választás, mert az Orbán-ellenes szavazók immár nem kell, hogy válogassanak a különböző ellenzéki listák között, mert lesz egy nagy, közös lista. Emiatt nem csoda, hogy az ellenzéki pártok érdeke az, hogy Orbán-ellenes népszavazássá egyszerűsítsék le a következő parlamenti választást.
És a Fidesznek van is miért aggódnia. Hatalmon még sosem kellett kezelnie egy világgazdasági válság hatásait, most viszont kell. Ez még egy jól működő, szakmailag magas szinten lévő kormány számára is kihívás lenne, de az Orbán-kormány nincs ezen a szinten. Így viszont felerősödnek és láthatóbbá válnak a működési anomáliák: a járványügyi tesztelés nehézségei vagy az, hogy hónapokig képtelen volt arra a kormány, hogy megnyugtató megoldást nyújtson a vírusfertőzést elkapott pedagógusok azon igényére, hogy könnyedén megkapják a fizetésük 100 százalékával megegyező táppénzt és ne annak 60 százalékkal kelljen beérniük. Meglehet, Lázár János túlságosan Orbán fejére nőtt és ezért kellett a kormányból távoznia 2018-ban, de hatékonyabbnak tűnt a Miniszterelnökség élén, mint mostanában Gulyás Gergely miniszter.
Válság idején nem mutat jól az sem, hogy a kormányközeli oligarchák, szervezetek, egyházak továbbra is szép pénzeket kapnak a kormánytól, de a bértámogatás eléggé szűkmarkúnak bizonyult, miközben sokaknak a leépítések miatt csökkent vagy megszűnt a jövedelme. A hitelmoratórium fontos lépésnek bizonyult, az egyes ellenzékiek által vizionált éhséglázadás el is maradt – ám ez nem hitelelengedés, hanem a hiteltörlesztés későbbre tolása, állami parancsra. És nem javította a hangulatot, hogy őszre a koronavírus-járvány sok halottat követelt, év végén már elérte a 9 ezer főt, majd 2021 elejére a 10 ezret. Az elégedetlenség tehát tapintható és ami a Fidesznek rossz hír, jelentős.
Az ellenzék tehát 2020-ban a korábbinál nyitottabbá tudta tenni az esélyeket, ám a Fidesz választási veresége egyáltalán nem magától értetődő. Nem véletlenül terelte egybe a választási törvény módosításával a Fidesz az ellenzéki pártokat: bízhat abban, hogy az előválasztási kampány, a listaállítás felszínre hoz további ellentéteket az ellenzéki pártok között, méghozzá országos szinten.
Helyi szinten bőven akadnak aggasztó fejlemények: immáron számos ellenzék által irányított önkormányzatban érződött ellenségeskedés az ellenzéki pártok között – holott nekik arról is meg kellene győzniük a közvéleményt többségét, hogy hatalomra jutásuk nem jár majd azonnali káosszal, folyamatos kormányválságokkal. Márpedig a magyar átlagválasztó nagyon igényli a stabilitást, összességében ezt mutatják a választások eredményei 1990 óta. Nem véletlen az sem, hogy a kormánymédia és a Fidesz még mindig Gyurcsánnyal akarja összemosni az ellenzéket: most, hogy a DK-val összeállt az ettől korábban húzódzkodó Jobbik, LMP és Momentum, a kormánypárti narratíva ezen a téren igazolva érzi magát.
A nem kormánypárti szavazatokról pedig értékes százalékpontokat csíphet le a Mi Hazánk vagy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. Kiélezett választási versenyben három-négy százalékpontnak is lehet jelentősége. A határon túli magyar levélszavazatok is hozhatnak egy-két pluszmandátumot a Fidesznek. És nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a kormány állami pénzből segíti a Fidesz üzeneteit, nem kizártak újabb népjóléti intézkedések (például nyugdíj-kiegészítés, rezsicsökkentés, részleges hitelelengedés) a parlamenti választások előtt. És nem kizárt az sem, hogy Orbán egy újabb váratlant lép, amivel megzavarja az ellenfeleit – lásd például a migránstéma 2015-ös bedobását, amelyen akkoriban Orbán sok ellenfele gúnyolódott, nevetett, de a következő parlamenti választáson már a kormányfő mosolygott.
A 2020-ban bejelentett ellenzéki összefogásig alapvetően a kormányoldal ügyességén vagy hibáin múlt a Fidesz hatalomban maradásának a sorsa. 2020 jelentősége, hogy az összefogásnak köszönhetően az ellenzék megnövelte győzelmi esélyeit, komolyabb ellenféllé vált, most már ő maga is képes érdemben befolyásolni az eseményeket. De még mindig sok az ellenzéki politikusok által elkövetett hiba, még mindig sok a közöttük lévő ellentét és általában nem éppen magas az általuk mutatott szakmai színvonal sem. A meggyőző ellenzéki alternatíva még hiányzik. A 2022-es kormányváltásra a remény megszületett, de ennek valósággá válására én még nem vennék mérget.
A szerző politikai elemző
A Publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar 2021/1. számában jelent meg január 1-jén.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2021/1. számban? Itt megnézheti!
