Lehetetlen Horthy Miklóst kizárólag hős antikommunista országgyarapítónak látni és láttatni.
Vendégoldal
Nincs abban semmi túlzás, hogy 1944. május 14. és július 9. között Horthy belügyi államtitkárai, valamint Ferenczy László csendőr alezredes a kormányzó beleegyezésével, Adolf Eichmann-nal közösen 437 ezer magyar zsidót vittek Auschwitzba.
„Vettünk egy kis vityillót a Balcsin pát hektár erdővel Veszprém határáig, van rajta egy kétszintes nyaraló, azt építjük át garázsnak, aztán felhúzunk egy nyaralót.”
A kultúra és az erkölcs állami gleichschaltja sem nem keresztény, sem nem konzervatív, hanem mindkettő gyökeres ellentéte.
Megafon meg Pesti meg Hír Tv meg a Kopasz – meg a többi; a Bogyó és Babócát sem tudom Gyurcsány-show nélkül megnézni, és most itt egy újabb csatorna a hanyatló Nyugat egyik videómegosztó platformján.
Az nagyjából senkit sem érdekelt, hogy a kormány bezsákolta az egyetemeket, de a tudatára ébredt tömeg virtuális lázadást szít a védőoltások és a védettséget igazoló okmányok ellen.
Ha szeretnénk mérsékelni a tanárhiányt és fenntartani a magas színvonalú képzést a gimnáziumokban, be kell csatornázni a közoktatásba azokat, akik valóban érdeklődnek a természettudományok iránt.
Ha valamiről lehet még beszélni, hát beszéljünk arról, milyen érzés gombnyomásra abbahagyni, majd újraindítani az életet. Akkor, amikor mások úgy döntenek, hogy szabad.
Az elnyert Tigáz-tender utáni állófogadáson láttam meg először. Homáros, illetve homályos tekintettel néztem, amint áttetsző blézerében, egy tévéstáb riportereként leszólít egy jóvágású pincért: „Mészáros úr, feltehetnék Önnek pár kérdést?”
Egy biztos. Orbán Viktor nem mondott igazat, amikor a rádióban azzal riogatott, hogy hetekig nem lesz Pfizer. Maga Szijjártó Péter és Gulyás Gergely cáfolták meg a kormányfő szavait.
Ha a saját hosszabb távú jövőjét veszi figyelembe, akkor most nem akar miniszterelnök-jelölt lenni. Akkor viszont más lesz az.
A Fidesz leváltásához és a rendszerváltáshoz konzervatív összefogás szükséges a harmadik póluson, amelyben helyük van a friss, hiteles mozgalmaknak, pártoknak.
Gondolom, senki számára nem kérdéses, kit tekinthetünk magyarországi Trumpnak. Na de hol van itt Fauci?
Nagyrészt színjáték csupán, ami a Facebook-oldalán és honlapján történik.
A legfelső vezető bármit megtehet, bármilyen egyedi esetben érvényesítheti az akaratát. Működőképes államszervezet azonban nincs alatta.