Az áprilisi választás két fontos tényt mindenképpen megmutatott. Az egyik, hogy az összefogásban részt vállaló ellenzéki pártokra már nem szabad több időt és pénzt pazarolni. Rajtuk még egy önvizsgálat sem tudna segíteni. Megpróbálták többször, de nem megy. Ezt el kell fogadni. Ha az ellenzék prominens vezetői mégis hasznosan szeretnék eltölteni az idejüket, a mezőgazdasági munkák alkalmasak lehetnek erre. Nem kell megijedni. Egy-két szabad kapa mindig akad.
A másik dolog, ami egyértelművé vált a választás napján, az, hogy a kormányzó elit által szándékosan eltompított igazságérzet elérte célját. Mert úgy tűnik, a lopás, a korrupció nem befolyásoló tényező a választói döntésben. Melyik kormánypárti képviselő vagy kormányközeli kiválasztott mennyit rabol törvényesített vagy törvénytelen módszerekkel, nem számít. Apránként minden biztosan követhető értékrendet felszámoltak, és helyette csak maximális lojalitást várnak el, kérdések nélkül, üldözve a hatalom kritikusait. Ezáltal kijelölve az irányt a magyar jövőnek.
A választás után felmerült az a nem túl határozott politikai szándék, miszerint jöjjön létre nemzeti konszenzus. Az ellenzék és a kormánypárt kössön fegyverszünetet, hogy a ránk váró gazdasági krízisben legyen közös nevező, társadalmi béke, a kormány által folyamatos, változó intenzitással generált gyűlölködés, megosztottság végre szoruljon háttérbe. A társadalmi egyetértés időszaka virradjon fel, olyasféle, amelyben a közmunkás és Mészáros Lőrinc megöleli egymást. Ez persze ahhoz hasonlítana, mint amikor a tolvaj kifosztotta áldozatát, utána pedig a kezét nyújtja neki, és arra kéri, fogadjanak örök barátságot. Nálunk az áldozat a nemzetünk.
Mindenesetre az igazi nemzetegyesítés felé tett lépés az lenne, ha az ismert mohó, nyerészkedő személyek, akik az elmúlt tizenkét évben munka nélkül jutottak milliárdokhoz, visszaadnák az így eltulajdonított vagyont. Ily módon nem kellene a kormánynak megszorításokat alkalmaznia a várható, szinte minden területet érintő, már most érzékelhető válságban, hiszen ezekből széles rétegek számára csökkenteni lehetne a megélhetési költségeket, a háztartások terheit, a regionális egyenlőtlenségeket és a gazdasági bizonytalanságot. Meg persze a nemzeti vagyont csencselők tudnának nyugodtan jachtozni, és nem kellene itthon, Horvátországban vagy Spanyolországban bujkálniuk. Ezáltal esélyt is kapnának arra, hogy az élősködés világából visszatérjenek a nyugodtabb, biztonságosabb munka világába.
Minden kormányzat halandó. Mint minden ellenzék is. Egyedül Magyarország fog a helyén maradni, viszont azt senki sem tudja, mi vár ránk. Ám mindig van választási lehetőség, nem csak négyévente. Lehetőség az is, hogy a hozzáadott érték nélküli világot, az aljas megtévesztést, a kiszolgáltatottságot, az egyre drágább létfenntartást választjuk. Vagy választhatjuk a mindenki számára egyenlő esélyekkel rendelkező jövőt, méltányos teherviseléssel, morális kiállással, a valóságot ismerve, magabiztos országot létrehozva. Azonban ennek eléréséhez más, eddig ismeretlen módszerek szükségesek, és mint látható, új szereplők. Erre meddig kell várni, és még mit bír el a nemzetünk? A kérdésre majd az előttünk álló idő adja meg a választ.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/27. számában jelent meg július 1-jén.
A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
