Egy kép anatómiája – Budapest 1944-es, 80 évvel ezelőtti bombázása.

Légitámadások ideje

Nyolcvan éve, 1944. április 3-án zajlott le a nyugati szövetségesek első célzott légitámadása a magyar főváros ellen. Amerikai és angol gépek bombázták felváltva Budapestet, a hadiipar megbénítása volt a cél, de a civil lakosság sem érezhette magát biztonságban. Az április és szeptember között zajló támadások során célponttá vált a ferencvárosi rendező pályaudvar, a Dunai Repülőgépgyár, majd az olyan kiemelt ipari létesítmények lettek célpontok, mint a Shell olajtartályai, a Soroksári úti olajfinomító, a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek csepeli üzemei. Az április eleji bombázásnak Budapesten 1038 halálos áldozata volt, többségüket a pályaudvarokon érte a halál. Április 12-én, 13-án, 17-én a szövetségesek újból bombázták a fővárost, akkor körülbelül hétszázan haltak meg.

Májustól mindennapossá váltak a légicsapások, sokszor Budapest egész területére hullottak a bombák: „Házunkat az ostrom kezdete óta két találat érte. Csodálatosképp egyik (...) sem robbant föl. (…) Angolszász bombázóinknak két alkalommal is Alice Csodaországban Légitámaszpontról kellett fölszállniuk, mert mesebeli bombáik csak a homokrakásokat találták telibe. A bombák, mint rendesen, sivítani kezdtek, majd néma csönd. A szomszédságban híre járt a nevezetes esetnek. A környék házai vagy lángban álltak, vagy romokban hevertek; mi sértetlenül úsztunk meg mindent. Szemmel láthatóan egyszerűen szerencsénk volt. És mekkora már megint, a Hölgy Fürdője napján. A szirénák már fújták is le a légiriadót (…) Az ügyvédnő fölszaladt a lépcsőn, hátha még elég meleg a víz (…) A nagy sietségben valósággal föltépte a fürdőszoba ajtaját – és a fürdőszobában ott találta a harmadik bombát, nagy kényelmesen elnyújtózva (…) – Jesszusom, egy bomba ül a fürdőkádamban – sikoltotta, és elájult. Talán ez volt az a pillanat, amikor író, a betűk embere lett belőlem (…) Egy bomba, ahogy a fürdőkádban ül. Nem az ügyvédnő mondott itt valamit rosszul. Az emberi nyelv mondott csütörtököt, minthogy nem talált megfelelő kifejezést a minden ízében embertelen helyzetre. A nyelv egyszerűen nem erre való. Nincs szavunk a fürdőkádunkban található bombákra. Nincsenek szavaink a háborúra” – emlékezett vissza Orbán Ottó Cédula a romokon című írásában.

Az utolsó amerikai akció szeptember 20-án érte el a fővárost, másnap azonban már a szovjet légierő indította el akcióit, melyek Budapest elfoglalásáig kitartottak.

Az Elevátor-ház

Egykor a híd pesti oldalán, a Boráros téren húzódott meg az a tehervagonokkal, gyárkéményekkel, malmokkal és húsüzemi épületekkel tagolt határvonal, amely a kül- és a belvárost elválasztotta. A dualizmus korában Budapest ipara rohamos fejlődésnek indult: a szállítmányozást a mai Rákóczi híd és a Petőfi híd közötti területen található Dunaparti teherpályaudvar bonyolította, viszont a növekvő termelés megfelelő raktározást követelt meg, erre a Fővámpalotától (a mai Corvinus Egyetem) a vasúti hídig vezető területet jelölték ki. A bécsi Ulrich Keresztély (Christian Ulrich) által tervezett, és 1883-ban átadott Elevátor-ház – amely a mai Nehru-parton állt – hosszú évtizedekig Budapest legnagyobb raktárépülete volt, ahol több mint 30 ezer tonna árut lehetett egyszerre tárolni. A folyó közelsége miatt a közel 50 méter magas épületet több mint 4000 facölöpre helyezett tölgyfa rács tartotta. A nyers téglaburkolatáról és impozáns tetőszerkezetéről is híres Elevátor-ház az akkori technikai tudás csúcsteljesítményének számított, a gépészeti berendezések szabadalmát az Egyesült Államok, Belgium, Németország, Franciaország és Oroszország területére is megvásárolták. A teherhajókból három géppel hajtott, páternoszterszerű elevátorszerkezet emelte ki a zsákokat, amelyek futószalagon kerültek az épületbe, amelynek földszintjén négy vágány futott. Itt húsz vagonba lehetett egyszerre rakodni több mint tizenöt méter magas, légmentesen záródó silókból, amelyekből 290 darab volt a tíz automata mérleghez. A vagonokat óránként 85 tonna gabonával tudták feltölteni. Az első világháború után az ipari központ, így az Elevátor-ház is vesztett jelentőségéből, majd 1944-ben súlyos bombatalálatot kapott. Bontásáról 1947-ben döntöttek, de tizenhárom évig tartott, mire a monumentális épület maradványait teljesen eltüntették.

Haditengerészeti hősi emlékmű

A Horthy Miklós-híd (mai Petőfi híd) építésével együtt készült a budai hídfőnél álló Haditengerészeti hősi emlékmű, amelyet 1937. október 10-én adtak át ünnepélyes flottaparádé kíséretében. A korszak egyik legnagyobb figyelmet kiváltó eseményén Vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója és felesége mellett Auguszta királyi hercegasszony, József Ferenc királyi herceg, Darányi Kálmán miniszterelnök, a kormány tagjai és Norwalli Konek Emil altengernagy is megjelent. A Szentgyörgyi István szobrászművész és Miskolczy László építőművész által tervezett 30 méter magas alkotás a Császári és Királyi haditengerészet, valamint az első világháborúban hősi halált halt magyarok emlékét hirdette. Fő motívuma a fiumei világítótorony vasból öntött mása volt, alapzata a kormányzó híres cirkálójának, az SMS Novarának orrát ábrázolta. A talapzaton álló hét méter magas bronz szoborcsoport – a Támadás géniusza – a távolba figyelő hajókürtöst és a szárnyas géniuszt mutatta be, az emlékműben pedig egy kis múzeum is helyet kapott, ahol az Osztrák–Magyar Monarchia haditengerészeti relikviáit őrizték. Az emlékmű a második világháborúban komoly károkat szenvedett, amikor a szovjetek elől menekülő német csapatok felrobbantották a hidat. A monumentum olyannyira kötődött Horthy személyéhez, hogy a kommunista hatalomátvétel után egyáltalán nem került napirendre az újjáépítése. Több mint tíz évvel ezelőtt viszont felmerült, hogy az akkori Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium visszaépítené az emlékművet, de később mégis visszakoztak az ügyben.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/18. számában, az Időgép történelmi mellékletben jelent meg május 3-án.