A védett épületek jó részét lebontják, 45 méter magas tornyokat is építenek. A műemlékvédők még próbálkoznak.
Cikklapozó
Amikor minden stimmel, friss a croissant, finom a kávé, akkor beköszönt a boldogság. Egyéb sem kell. Esetleg egy kis vaj.
Aki újabban a görög miniszterelnököt és az uniós tisztviselőket hallgatja, könnyen támad olyan benyomása, hogy az országban gazdasági csoda történt.
Kétharmados támogatással választották meg az LMP női társelnökének a párt kongresszusán.
Híreket mondunk. Ööö, pontosítok. Nem híreket, hanem… hanem… Na jó, az egyszerűség kedvéért nevezzük híreknek.
Világmegváltást nem érdemes várni Térey János új regényétől, humoros társadalmi tablót annál inkább.
Nem tudták kirakni az önkormányzat vagyonkezelő cégétől megvásárolt ingatlanról az ott élő kisnyugdíjasokat.
Érthetetlen, mi tartja a hatalomban ezt a velejéig romlott, lelkiismeretlen társaságot, hiszen nincs olyan társadalmi réteg, amelytől ne vettek volna el valamit.
Indul a kézis Elit program, amelynek segítségével mindkét felnőttválogatottig el akarják menedzselni a legjobb fiatalokat.
A következő napokban várhatóan még több hajléktalan ellen indul eljárás, figyelmeztetni sem kell őket előtte.
Péntek este nyolc órától a Youtube-on!
Negyven kiadó legfrissebb könyveit lehet első kézből megismerni a Margó Fesztiválon.