
– Nem kellene itt lennem, halottnak kéne lennem – erről beszélt az ellene elkövetett merénylet után Donald Trump volt amerikai elnök, egyben a republikánusok 2024-es jelöltje a The Post Sunday nevű lapnak. A politikust hétvégén akarták lelőni az egyik nagygyűlésén, és bár az egyik golyó a jobb fülén eltalálta, súlyosabb sérülést nem szenvedett Trump. Egy résztvevő ugyanakkor meghalt, míg ketten súlyos sérüléseket szenvedtek, magát a merénylőt pedig a helyszínen megölték a titkosszolgálatok emberei.
Trump szerint az egyik orvos a kórházban azt mondta neki, ilyet még nem látott, és csodának nevezte túlélését. A volt elnök arra is kitért, az mentette meg az életét, hogy enyhén jobbra fordította a fejét, hogy egy illegális migrációval kapcsolatos táblázat adatait ismertesse, ekkor érkezett a lövés, amely így csak a fülét találta el. Arra is magyarázatot adott, hogy a lövést követően, mikor már az ügynökök gyűrűjében volt, akik le akarták vinni a színpadról, miért beszélt a cipőjéről. Az ügynökök ugyanis olyan erővel vetették rá magukat, hogy leesett róla a cipője.
Trump szerint a titkosszolgálatok egyébként „fantasztikus munkát” végeztek, és „ez az egész szürreális mindannyiunk” számára.
A merénylet miatt beszédet tartott Joe Biden elnök is. A CNN szerint ebben elmondta, „az egyet nem értés elkerülhetetlen és az amerikai demokrácia része az emberi természetnek, de a politika soha nem lehet szó szerint vett csatatér”. Szerinte a nézeteltéréseket a szavazóurnáknál kell rendezni, nem pedig golyóval. Hangsúlyozta azt is, „nem engedhetjük, hogy az erőszak normalizálódjon”.