Pénteken reggel hét órától kezdődik az ideiglenes, a megállapodás alapján négy napig tartó tűzszünet Izrael és a Hamász között – írja a katari külügyminisztériumra hivatkozva a Sky News. Még aznap, a hírek szerint délután 4 órakor az iszlamista terrorszervezet átadja az általuk fogvatartott túszok első csoportját, 13 embert, nőket és gyerekeket, a többi túszt a tűzszünet ideje alatt minden nap egy meghatározott időpontban engedik majd szabadon. Válaszul pedig az izraeli börtönökből várhatóan palesztinok szabadulhatnak.
A túszokat a Vöröskereszt segítségével fogadják, de Majed al Ansari, a katari külügyminisztérium szóvivője ennél több részletet nem árult el, ahogyan azt sem mondta el, hogy milyen útvonalon engedik el őket.
Kitért arra is, hogy a tűzszünet kezdetével egy időben újabb humanitárius segély érkezik a palesztin enklávéba, abban bíznak, hogy az a lehető leghamarabb eljuthat más területekre is az Egyiptommal közös rafahi határátkelőhelyről. Ez azonban még csak a Gázai övezetben szükséges segítség töredéke lesz.