Könyvespoc rovatunkban ismert embereket kérdezünk, mit olvasnak. Ezúttal Szántó T. Gábor írót.
Kultúra
Philip Roth regényei mindig többek „egyszerű” szépirodalomnál. A 2018-ban elhunyt amerikai szerző életművében kiemelt szerep jutott az ideológiák kiforgatásának. Ilyen a most újra kiadott Kommunistához mentem feleségül is.
A Színházi Kritikusok Céhe már 44. alkalommal adta át a Színikritikusok díját, elismerve a tavalyi évad kiemelkedő teljesítményeit.
Kende Tamás könyvének csak látszólagos főszereplője Sztehlo Gábor. A középpontban valójában azok állnak – nagyiparosok, jómódú emberek –, akik a lelkész munkáját például rokonként is segítették.
Bősze Ádámmal beszélgettünk a politikai elit kedvenc muzsikusairól is. Nézze meg Ön is!
Harminc éve hunyt el Szűr Szabó József karikaturista-festő. Miként emlegették a Magyar Nemzet első számában, és hogyan köszöntötte őt Mándy Iván?
Az operaénekesnő műfaji határátlépésekről, a dalszínházi pályázat tapasztalatairól, a magyar operajátszás lehetőségeiről. Interjú!
A XX. század történelme oly rettentő sebességgel száguldott végig a kor emberének életén, hogy az felocsúdni sem tudott az egyik borzalomból és megrázkódtatásból, már érkezett is a következő, ha lehet, még fájóbb tragédia. Erről szól Lévai Katalin új regénye.
Száz éve született Gera Zoltán színművész, a jelentős mellékszerepek specialistája.
Szabad-e bármiféle megbékélésre hivatkozva szőnyeg alá söpörni a besúgók valódi életrajzát és vele a következményeket, rózsaszínre festett mesével szépíteni és elrejteni a múltat, vagy vállalni kell mindazt, ami megtörtént?
A Csáth-kötet legfőbb értékét a térképeken pontosan megjelölt helyszínek, a szabadkai és palicsi fotók, a ritkán látott családi képek jelentik.
A kiadó szerint csak bizonyos tartalmakhoz nem engedik oda a gyerekeket. A gyermekvédelmi törvény teljes káoszt szült a könyvpiacon.
Tabajdi Gábornak a tartótisztekről most napvilágot látott kötete a hármas ügyosztály működésének, szokásrendjének keresztmetszetét tárja elénk.
Az író toxikus vezérekről, három hazáról és a határon túli magyarokról. Interjú!
Propaganda, alternatív valóságok, „meghamisított” orosz 1956-értelmezés és arról, hogy ki az, akije még Putyinnak sincs, a magyar kormányfőnek viszont igen. A Kárpátalján született író, újságíró volt a Kultúrtáj című műsorunk legutóbbi vendége.