Amikor Kir Bulicsov arról ír, hogyan igazolják a munaiak önmaguk számára, hogy háborújuk nemcsak jogos, hanem erkölcsi kötelességük is egyben, az kísértetiesen hasonlít az orosz kormány és propaganda érvelésére.
Magyar Hang Plusz
Csatlakozzon a Magyar Hang Pluszhoz! Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
Az Apple több mint 20 év után bejelentette, hogy befejezi a gyártását. Ha a legelcsépeltebb közhellyel akarunk élni, akkor ezzel egy korszak zárult le, amely totálisan átalakította a zenehallgatás világát és ezzel a zeneipart magát is.
Hogy mi a közös Orbán Viktorban, Rogán Antalban és a hódmezővásárhelyi gazdanapokban? Kiderül riportunkból.
Öt év alatt közel negyedével csökkent az állomány. Túrkevén még őrzik a hagyományokat.
Az Európai Unió megtiltotta a luxuscikk behozatalát, megnéztük, hogyan is áll ez az ipar a háborút indító országban.
A XII. kerület egyik közismert épülete napokon belül eltűnhet a Jagelló útról. Helyére mint rendesen a szokásos jellegtelen, modern bérház épül.
Továbbra is nagy a nemek közötti bérszakadék, de több szektor is segítheti az esélyegyelőséget, illetve körvonalazódtak már kötelező szabályok is.
Egy angol ifjúsági regény újrafordítása körüli botrány mutatja: a szépirodalom tétje nem kicsi, de a gyerekirodalom, az bizony tényleg komoly dolog.
A magyarság helyi politikusai abban bíznak, hogy nem csökken 100 ezer fő alá az ottani magyarság lélekszáma.
Azt, hogy segélyhívás vagy segítségnyújtás helyett többen a halálba zavartak volna egy kamaszt a főváros közepén, nem függetleníthetjük a magyar társadalom aktuális lelkiállapotától.