Aki nem érti, miként szép egy bor, kóstolja meg üstöllést Lelovits Tamás 2015-ös villányi syrah-ját, és személyes szótára máris gazdagabb lesz egy pompás kifejezéssel.
Publicisztika
A Nagy Imre-szobor áthelyezésével a miniszterelnök újra szembesíti ellenzékét a kétharmaddal, s visszarángatja annak tagjait a rabszolgatörvény tematikájától a számára sokkal komfortosabb emlékezetpolitikához.
Bármekkora is az a kétharmad, amely hatalomban tartja ezt a rezsimet, valahogy mégis egyre erősebb az érzés, hogy napjaik, hónapjaik, éveik meg vannak számlálva.
Önmagukban a párbeszédre törekvő kezdeményezések nem változtatják meg hazánkat, de országunk ilyen kezdeményezések nélkül sosem fog előrébb jutni.
Mindenekelőtt különbséget kell tenni az első köztársaság és a tanácsköztársaság között, abbahagyva a kettő összemosását.
Kiemelkedő szerep hárulna társadalmunk lelkének felemelésében az egyházakra, ám azok jelenleg képtelenek megfelelni ennek az elvárásnak.
Néha visszagondolok az életemre. Csupa ajándék. Család, gyerekek, kert, állatok, minden, amiről álmodtam. Nyilván én csesztem el.
Orbán Viktor már tétet adott az EP-voksolásnak, most az ellenzéken a sor.
Hogy is volt a történet Bözsi nénivel és a „Helló, röfi”-vel?
A megmaradt kis haza is túl nagy, a szélein már ez is sorvadozik, és nem is csak a szélein.
Meg lehet-e akadályozni a Kádár-korszakhoz hasonló perverz társadalmi szerződés kialakulását?
Ami a közmédiában történik, gyalázat. Nem a képviselői akcióra gondolok, nem a következményeire, hanem amivé a közmédia lett.
A miniszterelnök minden volt már, egyházellenes liberális, a török megszállásban romantikát felfedező „történész” – ami éppen érdekében állt.
Haza kell hozni a külföldre távozott százezreket.
A történelemben mindig az a legkínosabb, amikor az unokánk megkérdezi, hogy: mondd csak, te mit is csináltál akkor, amikor csinálni kellett volna valamit?