Az úttörővasút – ma gyermekvasút – felépítésére emlékezve, meg egyáltalán az úttörő szövetségre is, eszembe jutott az 1971 és 1974 közötti kémelhárító főnököm, a Kispesten 1923-ban született Szendrő Sándor rendőr alezredes. Iskolai tanulmányairól nagyon kevés adat áll rendelkezésre, és mi, beosztottjai sem tudtuk, hogy milyen iskolákat végezhetett. Az tény, hogy az értelmesebb vezetők közé tartozott, ami a háború utáni múltjából is következhetett. A rendelkezésre álló adatok szerint 1938-tól – 15 éves korától? – az SZDP tagja volt, majd 1945-ben azonnal az MKP-hoz csatlakozott. Az eredeti foglalkozásaként azt jelölte meg, hogy „segédmunkás”.
A kommunista vezetés a háború után a létrehozandó új és befolyásuk alá vont ifjúsági mozgalom, a Magyar Úttörő Szövetség megszervezésével bízta meg 1946-ban, egy ideig, 1948-tól, annak főtitkára is lett. Közben az MKP Központi Vezetőség Ifjúsági Titkárságán is dolgozott. Rövid ideig a Magyar Rádió alelnöke lett, majd évekig a Magyar Rádió Külföldi Adások Főszerkesztőségét vezette. 1949-ben kétéves pártiskolát végzett. Éveket töltött a Magyar Rádió állományában. Itt fejlődhetett ki az átlagot meghaladó előadói készsége, ideológiai és politikai képzettsége.
1956-ban, még a forradalom kitörése előtt, volt egy tanácskozás az addigra igen mély válságba került DISZ átszervezéséről. Ezen részt vett Szendrő Sándor is, aki hozzászólásában a következőt szorgalmazta: „alapvetően abból kell kiindulni, hogy a magyar ifjúságot magunk mellé állítsuk”. Ez volt az, ami nem sikerült, és még abban az évben, október 23-án kitört a forradalom – szerintük „ellenforradalom” – a magyar ifjúság tevékeny részvételével.
A forradalom leverése után, amint kezdték szervezni az államvédelmi szolgálat örökébe lépő új politikai rendőrséget, Kádár János elvárása volt, hogy a vezető beosztásokba minél hamarabb megbízható pártkáderek kerüljenek az általa egyáltalán nem kedvelt államvédelmi tisztek helyett. Ekkor – 1956. november 15-én – került Szendrő Sándor rendőr századosként és csoportvezetőként a Budapesti Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztály állományába. Pályakezdőként vezető és százados lett. Rövid ideig – 1957-ban – a régi ifjúkommunista elvtársa, Hollós Ervin által vezetett BM II/5 (belső elhárító) Osztályon dolgozott mint alosztályvezető. Ekkor fő tevékenységi területe az 1956-os forradalmat követő megtorlás végrehajtása volt. 1957-ben visszakerült a BRFK Politikai Nyomozó Osztályra, ahol a vezető, Tihanyi Sándor ezredes – később vezérőrnagy – helyettese lett, de legfőképpen a belső elhárítási ügyekkel foglalkozott, a belső reakció elleni konspiratív harcot irányította. 1960-ban őrnaggyá, l966-ban alezredessé léptették elő. Az 1971-es nagy átszervezés során a BRFK Állambiztonsági Szerve kémelhárító osztályának vezetésével bízták meg, annak ellenére, hogy soha nem végzett ilyen jellegű munkát. Ekkor ismertem meg és kerültem vele személyes kapcsolatba. Néha eget rengető ostobaságokba hajszolt bele bennünket. Ellenvetéseinkre az volt a válasza, hogy ez nem szakmai, hanem politikai ügy, és tessék csinálni. A végeredmény a rengeteg munka után a nagy csalódás volt, mert akkor már „aki nem volt kém, abból nem lehetett kémet csinálni”.
Nem sokáig volt azonban az említett kémelhárító osztály vezetője, mert rövid betegség után 1974-ben – 51 éves korában – elragadta a halál. Legkedveltebb munkaterülete az egyházak, főleg a római katolikus egyház elleni harc volt, még kémelhárítóként is igyekezett belső elhárítóként viselkedni, és minden ügynek látszó körülményből azonnal politikai kérdést csinálni. A proletár puritánsága csupán abban nyilvánult meg, hogy az angyalföldi Vasas labdarúgó csapatának szurkolója volt, talán Kádár János követőjeként. Egy alkalommal a szabad szombatunkon kommunista szombatot tartottunk, és elmentünk ingyen fizikai munkát végezni egy fővárosi építőipari vállalat Kerepesi úton levő raktártelepére. Szendrő alezredest pénteken este a szolgálati gépkocsija elvitte a fővárostól elég messzire lévő hétvégi házába. Másnap, szombaton reggel elment érte a személygépkocsi, ugyancsak a vezetővel, és elhozta a kommunista műszak helyszínére. Amíg a műszak tartott, úgy ebéd utánig, a sofőr a gépkocsiban várakozott. Amikor vége lett a teljesen felesleges anyagmozgatásnak, a gépkocsi visszavitte a hétvégi házhoz, majd másnap este ment érte és visszahozta a budapesti lakásához. Az üzemanyag meg a gépkocsivezető bére többe került, mint amit kommunista műszak címén összeidétlenkedtünk.
Amikor meghalt, az egyik lelkes híve, egy az alkoholizmus felé tántorgó beosztottja, elkezdte szorgalmazni, hogy a gyereke iskolájának úttörői vegyék fel a Szendrő Sándor Úttörőcsapat nevet. Az ötletből alighanem nem lett semmi. Szendrő Sándor rendőr alezredes, a lelkes kommunista és egyházüldöző, az akkoriban aktuális belső ellenséges elemek, az „ellenforradalmárok” ádáz ellensége, a feledés homályába veszett.
