Nézegetem a közvélemény-kutató (Idea Intézet) eredményeit. A két alapvető megállapítás szerint megállt a Fidesz-tábor lemorzsolódása, illetve az ellenzéki oldalon nincs érdemi változás.
Az utóbbi hír elszomoríthat minden kormánykritikust, de – gondolom – különösen igaz ez a DK vezetőire és elkötelezett híveire, akik minden bizonnyal abban reménykedtek, hogy az árnyékkormány léte és időnkénti megszólalása két hónap alatt hoz már némi eredményt. A helyzet megítélését tovább rontja, hogy amikor mintegy 10 százalékkal visszaesett a Fidesz támogatottsága, az ellenzéki pártoké akkor sem nőtt: a lemorzsolódás a bizonytalanok és választani nem tudók vagy nem akarók táborát növelte.
Az áprilisi vereség után önmagukat is csak keresgélő ellenzéki pártok közül látszólag a DK ébredt leghamarabb, amikor szeptemberben bejelentették az árnyékkormány megalakítását. Azt persze már akkor sejteni lehetett, hogy ezzel elsősorban nem a kormányt, hanem a többi pártot fenyegetik: ha az összefogás nem működött, akkor az ellenzék élére állva megpróbálják őket legyűrni, bedarálni, hiszen tudjuk jól: a nagy halak megeszik a kishalakat.
A biztos szavazók körében 1-2 százaléknyi támogatottságot „élvező” pártok (Párbeszéd, LMP, MSZP, Jobbik) akár még érdekeltek is lehetnek valamiféle alárendeltségbe rendeződni, ám a jelenlegi állás szerint ez még egy sima összeadás esetén sem haladja meg a 18 százalékot a Fidesz 32 százalékával szemben. Ráadásul tapasztalhattuk, hogy az ellenzéki szimpatizánsokat nem lehet csak úgy összegezni, mint egy bevásárló kosár tételeit. (A Momentumról és a kétfarkúakról pedig – szerény a fantáziám – nem tudom elképzelni, hogy betagozódjanak a DK alá.)
Joggal merül fel a kérdés: egy ilyen forgatókönyv mennyire felel meg az ellenzéki reményeknek, hogy lehet-e ebből kormányváltás? Aligha. A választási győzelemhez messze nem elég Gyurcsány kétségkívül meglévő rajongóinak tábora. Jelentős tömeget kellene megnyerni a bizonytalanok és a nem végletesen elkötelezett Fidesz-szavazók közül. Ez pedig reménytelennek tűnik.
Amióta Gyurcsány büszkén megvallotta, hogy annak idején ő találta ki a kettős állampolgárságról szóló népszavazás előtt a 23 millió románnal fenyegető kampányt, sem a határon túli magyarok, sem az irántuk elkötelezett belföldiek szimpátiájára nem számíthat. És ez a tény független attól, hogy egyetértünk-e vagy sem a határainkon kívül élők szavazati jogával.
Amióta kiszivárgott az őszödi beszéd, azóta igen széles körben a jobboldali, nemzeti érzelmű emberek szemében ő a hazug, ármánykodó, hatalommániás exkommunista, akit örökre száműzni kellene a közéletből. És megint csak teljesen mindegy, hogy az őszödi beszédet a politikában szokatlanul őszinte és jobbító szándékú próbálkozásnak tekintjük-e vagy sem. Nem a szándék, hanem a következmény a fontos. Ráadásul GY. F. nagyon sok baloldali ember szemében sem kívánatos, ami sikeresnek aligha nevezhető kormányzásának köszönhető. Többek között:
• bevezette, de megvédeni már nem tudta a vizitdíjat, a képzési hozzájárulást, a kórházi napidíjat;
• bedobta, majd eleresztette a kormányzati negyed ötletét;
• képtelen volt kompromisszumot kötni koalíciós partnerével az államfőjelölés ügyében, vereségre ítélve ezáltal saját kiszemeltjét. és az elnöki pozícióba segítve egy markánsan jobboldali-konzervatív személyt;
• szintén kompromisszumképtelennek bizonyult, amikor leváltotta az SZDSZ jelölte egészségügyi minisztert, ezzel a koalíció felbomlását és kormányválságot idézve elő;
• nem tudta kezelni a 2007–08-as gazdasági válságot, amibe aztán bele is bukott, le kellett mondania;
• az elveszített választás után kilépett az MSZP-ből, pártszakadást idézett elő, amivel elindította a szocialisták lassú agóniáját.
Ám Gyurcsány Ferenc legnagyobb bűne nem a helyenként kapkodó, ötletszerű, koncepciótlan kormányzás, hanem az, hogy az őszödi beszéd kiszivárgása után azonnal nem mondott le.
„Gyurcsány vezeti a legnagyobb ellenzéki pártot, amely egyedül is bejutna a parlamentbe. Miért is kellene akkor kivonulnia a közéletből?” – kérdezi a vele készült interjúban Mikecz Dániel, a Republikon Intézet vezető kutatója (Hvg, 2022. október 13.). Ez is egy megközelítés, de – úgy hiszem – a fentiekben benne a válasz. De fogalmazhatok másként is, azért kellene eltűnnie, amiért a Fidesz tizenöt éve sikeresen riogatja vele a választópolgárokat.
A kivonulás helyett Gyurcsány Ferenc néhány napja valamiféle kiáltványt tett közzé, amely abból kiindulva, hogy a DK a legnagyobb ellenzéki erő, leszögezi, hogy vagy ők képesek „hatékony erővé szervezni az ellenzéket, vagy senki”. A szöveg csak üzenget ide-oda: az önmagukat vele szemben megfogalmazóknak, az ellenzéket is leváltani szándékozóknak, de még a pártoktól távolságot tartó civileknek is. Keresem, hogy mi az ígéret, mi a stratégia, mi a koncepció. Ezek helyett csak ennyi áll: „Új kormányt ajánlunk. Erős ellenzéket. Új hazát. Magyarországot. Európát.” Hááát, ilyet és ennyit hallottunk már eleget.
Gyurcsánynak és a többi ellenzéki politikusnak meg kellene fogadnia Donáth Anna intelmeit: „a sikerhez meg kell újítanunk az ellenzéket, és ennek az egyik legfontosabb lépése a szellemi megújítás, ami nemcsak a politikai ajánlat újragondolását jelenti, hanem a politikáról való gondolkodásunk megreformálását is”. Miközben mindezeket írtam, jött a hír, hogy Gyurcsány ismét közölte a nagyvilággal: „készülünk”. Ajjaj!
A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/48. számában jelent meg november 25-én.
