Kiderült, hogy a zsíron, a vajon, a margarinon és rajtunk (szelíd természetünknél fogva) kívül is rengeteg mindent lehet kenyérre kenni.
Publicisztika
Egyes magyar vezetők teljesen elvtelenek, híján vannak bármiféle meggyőződésnek.
A sparheltet hova állítsam be? – erre a kérdésre válaszoljon valaki üstöllést.
A bizalom, amelyre társadalmaink épültek, mára elveszett. A rendszer recseg-ropog.
A Bayer által emlegetett „régi elvtársak” a Fideszben vannak, immár többen, mint az utódpártban.
Bármennyire is pökhendi stílusban reagált a pártja kizárásának lehetőségére a magyar miniszterelnök, tudnia kell, mennyit veszít, ha mégis megtörténik.
Korábban csak hallomásból ismertem hasonló történeteket, ám engem tényleg Puskás Öcsi vezetett a hajdani magyar király sírjához.
„Nem csak joga, hanem már kötelessége is tudni, mire készül Brüsszel!”
Istenem, Szeged! Mosollyal, jó szívvel említem. Eddig egyszer voltam. Azaz most már kétszer.
A magyar–amerikai védelmi együttműködés nagy pofon az önrendelkezés feltétlen híveinek.
Előre szeleteltetni a kenyeret olyan – az igazit –, mint kihúzatni a dugót a borosüvegből. Mint felpattintatni a sörösdobozt.
Ha az állam pénzt szán a társadalom meghatározott csoportjainak, azt úgy tegye, hogy a társadalom egésze számára is jövőbe mutató folyamatokat indít el.
Megtaláltam a tökéletest. A fantázianeve is az, hogy ropogós – hrusztjascsije, így írjuk magyarul –, és nem hazudik, valóban az.
Náray-Szabó Gábor szavaival a gyávaság mellett a teljes érték- és irányvesztés a fő probléma. Professzortársai számára itt a lehetőség, hogy eldöntsék, a „gy” vagy a „b” ligában játszanak tovább.
Elvették a házadat, a munkádat, a nődet, a jövődet? Gyere hozzánk cselédnek. Mégiscsak tető, meló, ha mázlid van, nem csicska, hanem inkább kaja és még ruha is, Joe örülni, kapni új nadrág.