A téma miatt ízléstelen volna happy endről beszélni, mégis van okunk némi elégedettséggel fogadni azt a jelentést, amelyet a Magyar Úszó Szövetség által felkért bizottság készített Turi György mesteredző ügyében.
LCs
Évekkel később csillant meg újra a remény arra, hogy mégis megtanulhatok gitározni. Az egyik iskolatársam jóvoltából, aki legalábbis az én szememben virtuóz módon bánt a húrokkal.
A helyzet aggasztóan ismerős. Orbán Viktor legfőbb kampányfegyvere a jelentős részben a járvány miatt eleve gigantikus hiánnyal terhelt költségvetés, az államkassza kisöprése.
Ha minden igaz, nem kell sokat várni arra, hogy a rendszer jelképesen kitűzze győzelmi zászlaját az egyik legpatinásabb magyar futballklub eddig bevehetetlen erődjére.
Messi trófeagyűjteménye az újabb Aranylabda nélkül is impozáns, azt is megkockáztatom: ha nem az lenne, aki, az idei teljesítmények alapján Lewandowskinak, esetleg Jorginhónak ítélik a díjat.
A saját szavazóit veri át a Fidesz, amikor úgy kampányol majd, hogy elsunnyogja: a legfontosabb kérdést elengedve lényegében kiherélte a saját népszavazását.
Nem vitás, égbekiáltó botrány a kiszivárgott beszéd, Kövér Lászlónak távoznia kell(ene) a közéletből. Ezt természetesen nem fogja megtenni. Mégsem gondolom, hogy teljes mértékben következmény nélkül marad az ügy.
A nyilvánosság felelőssége is, hogy életben tartsa az ügyet, hogy arra ösztönözze az érintetteket, járjanak a végére minden vádnak. Máskülönben csak idő kérdése, mikor robban a következő bomba.
Hiába született új alkotmány, az ügynökkérdés továbbra sincs lezárva, a kádári állambiztonság kulcsfigurái – és ami ennél aggasztóbb, a módszerei –, ma is itt vannak.
A taxis nagydarab, kopasz ember volt. Robi arra gondolt, fölvethetné neki, hogy amennyiben nem ismeri a közlekedési szabályokat, úgy miért vezet taxit. De ezt túl erősnek érezte. Helyesebben ő érezte magát gyöngének a taxishoz képest.
A létező ellenzék nélkül esélye sincs az Orbán-párttal szemben Márki-Zay Péternek, ahogy az ellenzéki oldal egyik szereplője sem gondolhatja, hogy úgy lehet kiiktatni őt, hogy azzal ne kínálják fel tálcán a Fidesznek az újabb négy évet.
Az oltásalapú védekezést propagáló kormány világossá tehetné, hogy teljes jogi és anyagi felelősséget vállal az itthon engedélyezett vakcinákért.