A fideszes polgármestert most vasárnap is hatalmas fölénnyel választották ismét Székesfehérvár vezetőjévé.
A cégek mellett az önkormányzatok is sokszorosára növekedett számlákat kaphatnak. Navracsics Tibor számíthat rá, hogy nála kilincselnek majd kompenzációért.
A szentendrei polgármester a költségvetés csekély módosításával oldaná meg a helyhatóságok finanszírozási gondjait.
Sikerült kiharcolni az élvonalban maradást, de elég sikertelen szezont zárt a csapat.
A székesfehérvári polgármester az utóbbi hetekben többször kóstolgatta Garancsi Istvánt, a kirakatcsapat milliárdos tulajdonosát, akit a közelmúltban Hernádi Zsolttal, a csapatot szponzoráló Mol vezérével kaptak lencsevégre.
Cser-Palkovics András szerint a munkásszállón lakó, más országból érkezett emberek ugyanúgy Székesfehérvár polgárai, mint a magyarok.
Székesfehérvár fideszes polgármestere bírált egy kormányzati intézkedést is.
Nem Fónagy Jánossal, hanem a Posta vezérigazgatójával kíván tárgyalni Gémesi György, már meg is kereste Schamschula Györgyöt – erről tájékoztatta lapunkat a polgármester. Schmidt Jenő szerint nem az önkormányzatok dolga a posták üzemeltetése.
Felcsút lehet a megmentő.
Támogatja a menedzsmentterv készítéséről szóló bejelentést Gémesi György, viszont Schmidt Jenő inkább szkeptikus. Mit tehetnek az önkormányzatok, ha túl szeretnék élni az energiaválságot?
Azzal indokolta, hogy az eddig nyereséges Fejérvíz Zrt. több mint 1,1-1,6 milliárd forintos veszteséggel zárhatja az évet, 2023-ban pedig a veszteség elérheti akár a 10 milliárd forintot is.
Az elmaradt előadásokat az évad melegebb hónapjaiban tervezik pótolni.
Cser-Palkovics András számokkal mutatta be, mennyi volt és mennyi lesz a rezsi Székesfehérváron az egyes intézményekben.
A fideszes és a független polgármester emelkedő rezsiről, az önkormányzatok kivéreztetéséről, polgármesteri kreativitásról. Páros interjú!
Cser-Palkovics András a klímakatasztrófa veszélyeire és az önkormányzati jogosítványok fontosságára hívta fel a figyelmet, és már készül a falopásokra.