„Balos” árvák

„Balos” árvák

Az ellenzéki pártok vezetői

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Arról évek óta jelennek meg cikkek, eszmefuttatások, tanulmányok, hogy vannak úgynevezett Fidesz-árvák, akik rádöbbentek, hogy korábbi pártjuk hatalomgyakorlása homlokegyenest ellentétes a hangoztatott elvekkel: nem demokratikus, nem polgári, nem konzervatív, nem keresztény… Hogy ez a réteg mekkora, sosem lehetett tudni, a becslések meglehetősen eltérőek voltak, mostanában már olyat is olvashatni, hogy ilyen választói csoport tán nincs is.

Ezzel szemben egészen biztosak lehetünk abban, hogy igen jelentős számú honfitársunk elárvult az utóbbi években. Őket tekinthetjük a baloldal árváinak (a baloldalt ebben az esetben a Fidesz szóhasználata szerint alkalmazom: a szélsőjobbot leszámítva minden és mindenki „leszerepelt baloldali”, aki szemben áll velük, tehát „balos” a konzervatív-keresztény MZP is éppen úgy, mint a zöldek, a liberálisok vagy az önmagát jobboldali néppártnak titulálók). Ha megnézzük az ellenzéki összefogás pártjait, igazán baloldali szervezetet nem is találunk. A DK – bár nyilvánvaló balos gyökerei vannak – sokkal inkább tőkepárti, neoliberális, semmint a munkavállalók érdekeit képviselő, a kiszolgáltatottakkal szolidáris alakulat. A hajdanán ötven százalék feletti parlamenti mandátumarányt is elért MSZP romjain vegetál egy teljesen elszürkült társaság, akikre szintén nem jellemző, hogy hangsúlyosan képviselnék a baloldali mozgalmak hagyományait. A Momentumról és a Jobbikról pedig fel sem merülhet a baloldaliság „vádja”, így azt cáfolni sem kell. (Igaz, a Fidesz se jobboldali a szó igazi értelmében: intézkedéseiben keveredik a szélsőjobb és a bal, aminek eredményeként egy nemzeti-keresztény mázzal leöntött populista hatalomtechnika jött létre.) Az összefogásból kimaradt, ám önmagát kifejezetten baloldalinak deklaráló ISZOMM és a Munkáspárt végképp szót sem érdemel (már az előbbi névadása is mintha csak paródia lenne).

A Fidesz és Orbán Viktor leváltására szövetkezett ellenzéki erők felkeltették a reményt minimum abban a közel kétmillió emberben, akik rájuk szavaztak. A tábor minden bizonnyal ennél is nagyobb, hiszen sokan nem mentek el szavazni, látván az összefogásban tapasztalható szerencsétlenkedést és széthúzást, további szép számú választó pedig az utolsó két hét álságos békeszólamai miatt megváltoztatta korábbi szándékát. Nos, ez a rengeteg ember most joggal érezheti magát árvának.

Csalódottságukat és magányérzetüket csak erősítheti az ellenzéki pártok vezetőinek magatartása. Hogy a sokak által csokorba gyűjtött ocsmányságok és békétlenségek ismétlése helyett csak egyet emeljek ki: milyen emberek azok, akik már a vereség pillanatában vicsorogva nekiesnek korábbi, demokratikusan megválasztott vezetőjüknek, aki sokat hibázott ugyan, de sokkal kevésbé oka a vereségnek, mint éppen az a két acsarkodó fickó, aki az ő nyakába akarja varrni a teljes felelősséget? Sokan azt válaszolnák, hogy ezek rongyemberek, holott csak politikusok. Nem államférfiak, csak politikusok. A szó legrosszabb értelmében.

Most pedig azt kellene várni, hogy ezek fogják négy év múlva győzelemre vinni az ellenzéket? Nevetséges! Annyira nevetséges, hogy ezt maguk az adott politikusok sem hiszik, viszont továbbra is jól elkukorékolgatnak a maguk kis szemétdombján a tisztes pártvezetői és parlamenti juttatásokért. Az ilyen „ellenzéki” vezetők pozíciójának fennmaradása tulajdonképpen a regnáló hatalom érdeke.

Az elárvultság érzését csak fokozza, hogy nem látszanak azok az új és/vagy fiatal arcok, akik eltakaríthatnák az ellenzékinek csúfolt pártok levitézlett vagy a helyzetbe belenyugodott, beleszürkült élgárdáját. Akik tehetségesek, ambiciózusak… és HITELESEK. (Természetesen senki nem tud teljes fegyverzetben kipattanni valamely istenség fejéből: szakpolitikai, kommunikációs és divattanácsadók, beszédírók háttérmunkájával kell – a jelölt személyiségét szem előtt tartva – felépíteni.)

Új arcok, az általuk megújítandó értékrend és stratégia, új stílusú kommunikáció, a közös célok egységes és fegyelmezett szolgálata nélkül nincs esély. Erre sokan csak legyintenek, pedig a dolog nem reménytelen: a szomszédban éppen a közelmúltban váltotta le az Orbán-szövetséges Janzát egy (a jelen formájában) csak néhány hónapja létező párt…

Két-hárommillió árva magyar választópolgár vár arra, hogy jelentkezzen valaki, valami, aki, ami örökbe fogadná őket, és adna nekik új családot, új hitet, önbizalmat, motivációt, reményt.

A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

 

Címkék: ellenzék, baloldal

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – Háború és béke IKEA-színekben