Na, de most tényleg, hallgass végig! Nyilván a vita (ha vita) során elhangzott érvek és ellenérvek (ha érvek és ellenérvek) a legfontosabbak, de mi van, ha máshonnan közelítjük meg a dolgot? A művészember szereti a szimbolikát, és néha érti is; az átlagpolgár többnyire nem szereti, de általában érti. Fogjuk meg az egészet az öltözködési stílusok alapján, a stylist döntések is sokat elárulnak. Próbáljuk ebből levezetni.
Van öt emberünk. Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter öltöny-nyakkendőben feszít, ők komoly figurák, alapos felkészültségükhöz és kiérdemelt méltóságukhoz kétség sem férhet. Persze más-más okból kifolyólag: Karácsony vádolható ugyan libsi elhajlásokkal, de tapasztalt kerület- és városvezető, valamint (mindenekfölött) integratív személyiség, tehát óriási súly nyomja a vállát, aminek leginkább biankófelületként tud megfelelni – ímhol a hagyományos öltözék, mindenki lásson bele, amit szeretne. Márki-Zay kicsit más tészta: elveit tekintve tradicionalista, konzervatív alak, akiben csupán annyi a közös a szabadelvű (pfuj) fiatalokkal, hogy nem kedveli Magyarország jelenlegi kormányát – a konszenzus adott, a jóval szabadosabb közönségnek a világnézeti különbségek szinte nem is számítanak, legkisebb rossz, ilyesmi. Nyilván öltöny-nyakkendő. Vegyük észre, hogy míg Márki-Zay visszafogottan pettyezett nyakkendője valóban abszolút hagyományos, Karácsony azért kikacsint egy merészebb pontozású nyakbavalóval és egy hangyányit kékesebb inggel (vö. turi).
Dobrev Klára picit érdekesebb ügy, mivel egyetlen nőként nyilván nem választhatott konzervatív férfi ruházatot (ha így tenne, inkább volna újfeminista küldött, mint valami régi rendszer szimbólumának avatárja, apropó, mozifilm is jön mostanában, le ne maradjunk, zárójel bezárva). Az öltöztetői által meghozott döntés egy már-már imponálóan rettenetes Merkel-imitációt eredményez; nem rejti véka alá, hogy ő bizony nem a momentumos jó csajok testi-lelki alkata, nem ám, sokkal inkább mamma, tapasztalt, felkészült és megnyugtató anyukatípus, aki nem röstell élénk színekkel modernkedni, bár tény, hogy ezt Irén is megteszi, a szomszédasszony, neki sem mindig áll jól.
És akkor jönnek a fiatalok, vagyis a fiatalosak (a mémelő ifjú közösség ezt a wannabe dolgot már fiataloschként emlegeti, de túl hosszú lenne elmagyarázni, hagyjuk is). Jakab Péter és Fekete-Győr András egyaránt a sportos-elegáns megjelenést preferálja, finom kis különbséggel. A tökös Jakab bevállalta, hogy nincs nyakkendő, zakóját hófehér, kigombolt ingre dobta fel, mint valami Netflix-szépítésen átesett „melós”. Fekete-Győr még ennél is tovább megy: póló-zakó kombinációja abszolút passzol a fővárosi egyetemi hallgatóság igényesebb szeletének öltözködéséhez és az önmagukra értelmiségiekként tekintő, de azért laza fickókként pozicionálódó fiatalok ízléséhez is. A „meglett” politikusokkal szembeni kiállás két eltérő formája bizsergetően szimbolikusnak tűnik – és nem csak tűnik. Ugyanis.
Ritka öröm, hogy a külsőségekre vonatkozó percepciók ennyire egybevágnak a valós, átfogó élménnyel: van itt két köztiszteletben álló, vérbeli politikus, mindketten láttak már karón varjút, csakhogy egyikük a rendszerszintű forma, másikuk az erkölcsi és világnézeti alapelvek tekintetében nem mer vagy akar újítani, hát öltöny-nyakkendőben jelennek meg. Adott egy kancellárhasonmás nagyasszony, aki már ezer éve Európában (vagy, ahogy a széles körben tisztelt nagymagyar, Bayer Zsolt mondaná, Ejrópában) politizál, visszafogottan radikális szólamaihoz pedig biztonságosan figyelemfelkeltő vizuális hordozót keres. És a két fenegyerek, akik közül az egyik mégsem húszéves már, viszont vagány csávó, tudja, mi az az ing, de a maga képére szeretné formálni; a másik pedig a romkocsmák nyersen őszinte hangja, aki tisztában van vele, hogy urak közé jött, ám cinkosan összekacsint, én te vagyok, te vagy én. Nem lehet, hogy mindegyik ruházati jellemzés – és így az egész divatbemutató – lefordítható jelöltjeink nyilvánosságban képviselt szerepére?
Hogy mindebből mi a tanulság – valamint, hogy miért nincs egy edzőcipős-pulóveres jelölt –, azt mindenki gondolja át a négy fal között.
A szerző színházi rendező, színész, író, műfordító
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/38. számában jelent meg, szeptember 17-én.
A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség állsápontját.
