A magyar politikai osztálynak két csodálatra méltó tulajdonsága is van. Az egyik az, hogy az országot uraló Fidesz bármikor és bárhol bármit asszociatív viszonyba hoz Gyurcsánnyal. A másik az, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelöltségre jelöltek előválasztási vitáján az öt résztvevő egyikének a szájából sem hangzott el Gyurcsány Ferenc neve. Annak, aki a kormányzati orgánumokat figyeli, az lehet a meggyőződése, hogy az ellenzékben minden és mindenki Gyurcsány, míg az, aki az ellenzék kommunikációját követi nyomon, úgy érezheti, hogy teljes a konszenzus Gyurcsány Ferenc és az általa folytatott úgynevezett kormányzás kapcsán.
Csakhogy ez nyilvánvalóan nincs így. Ez az öt szereplő mégis tiszteletteljes hajlongások és kedélyes pukedlik képében udvarolta körbe egymást azt próbálva az ellenzéki érzelmű magyarokkal vita címén elhitetni, hogy egyáltalán nincs is vita köztük. Érvek és ellenérvek helyett a nézők ötféle életérzést kaptak: a nyomorult, de jó szándékú bölcsészét, a piacon tojást, gombát és száraztésztát vásárló, kofákkal mosolyogva alkudozó háziasszonyét, a feldühödött, faragatlan kisemberét, a behízelgő és önelégült, tételeket biflázó egyetemistáét, és a világot látott, nagycsaládos menedzserét. Ez az ötféle karakter pedig azon az egyetlen diagnózison osztozik, amely elválasztja Magyarországot Ausztriától: az Orbán-fóbián.
A magyarság ugyanott tart, mint harminckét éve: csak takarodjanak végre a kommunisták, és minden rendben lesz. Továbbá ugyanott, mint tizenkét éve: csak takarodjanak végre a szocialisták, és minden rendben lesz. Unásig mantrázott varázsigék és kétmondatos megfejtések röpködnek – mintha a kormányzás a világ legegyszerűbb feladata lenne. És nem akadt senki a jelöltek között, aki bármelyik kijelentést megkérdőjelezte vagy vitatta volna. Nem akadt köztük senki, aki el merte volna mondani, hogy meg lehet próbálni 51 százalékos többséggel alkotmányozni, de aki erre vállalkozik, azt kockáztatja, hogy hónapokra megbénul Magyarország. Egyetlen jelölt nem merte közbevetni, hogy az uniós hitelek felvétele tovább növeli majd az ország adósságállományát, és egyetlen jelölt sem merte megjegyezni, hogy ezeket a pénzeket nem lehet majd nyugdíjakra meg bérekre fordítani. Egyetlen jelölt sem merte felvetni a kézenfekvő kérdést, hogy van-e olyan állapotban a magyar gazdaság és az állami intézményrendszer, hogy ezt a pénzt ne lopja el a fideszes mélyállam meg az ahhoz társuló szocialista vállalkozói kör.
Pedig akár izgalmas vita is folyhatott volna. Hisz Dobrev Klára minden bizonnyal azt a neoliberális kormányzást folytatná, ami Horn Gyula vezetésével még viszonylag sikeres volt, a férje előadásában meg falhoz verte az országot. Jó lett volna látni, hogy milyen tanulságokat vont le Dobrev Klára az elmúlt húsz évből – már úgy értem, azon kívül, hogy Orbánnak mennie kell.
Jó lett volna reflektálni arra a tényre, hogy Karácsony Gergely, akit Bajnai Gordontól Hajós Andrásig ívelő, széles liberális koalíció támogat, valójában egy újbalos politikus, aki egy olyan párt kirakatában áll, melynek doktrínái szöges ellentétben állnak a költségvetési fegyelemmel, a tőke logikájával és a multinacionális érdekekkel. Karácsony Gergely az alapjövedelem ígéretével kampányolt éveken át, most meg azzal győzködi az ellenzéki választókat, hogy ő integrálja az alapjövedelem híveit azokkal, akik hallani sem akarnak alapjövedelemről. Karácsony Gergely képviseli az egykori állampártot annak valamennyi bűzlő ügyével és maffiózó jelöltjével együtt – jó lett volna megtudni, hogy ha legújabb manővere is sikerrel jár, és politikusi karrierjét a főpolgármesteri székből a miniszterelnöki székbe lavírozza, a modern monetáris elmélet mellett teszi-e le a voksát, vagy inkább Bajnai Gordon fegyelmezett költségvetési politikáját gyakorolja majd. Jó lett volna megtudni, mit gondol Karácsony Gergely a Dávid Ibolya vallomása nyomán megismert hetven-harminc rendszeréről, amely megalapozta Orbán Viktor korlátlan befolyását a jobboldalon, s amelynek jegyében a zuglói parkolási maffia az ő polgármestersége idején is zavartalanul működött.
Miután Karácsony Gergely végigsunnyogta a sokak által vitának nevezett szimpátiaviháncolást, pár óra sem kellett, hogy mintegy mellesleg nyilvánosságra hozza a programját, melyből egyértelműen kiderül, hogy Jakab Péterrel, Dobrev Klárával és Márki-Zay Péterrel ellentétben semmilyen körülmények közt nem nyúlna az alaptörvényhez. Ez legalább világos beszéd – csak nem ártott volna, ha az ország vezetésére készülő főpolgármester álláspontját a vita nagy nyilvánossága előtt tárja fel, és védi meg.
Míg Horn Gyula és Medgyessy Péter egyaránt értette, hogy a neoliberális reformok egy posztszocialista közegben csak bizonyos keretek közt működnek, addig a legfrissebb fejlesztésű piacpárti csodadoktor, a macronista Fekete-Győr András két félévnyi Erasmus-ösztöndíj magabiztosságával adja elő, hogy a tankönyvi ideák egy kis politikai akarattal gyorsan és könnyedén megvalósíthatók. Ez a politika még Franciaországban is sárga mellényes lázadáshoz és a teljes szakszervezeti szféra ellenállásához vezetett, úgyhogy elég nehezen elképzelhető, hogy egy ideológiailag ennyire fragmentált koalíció Magyarországon csak úgy képes legyen olyan mértékű reformokat akárcsak elindítani, mint amilyenekbe Emmanuel Macron bicskája is beletört.
Jakab Péterről a politika iránt érdeklődő nézők számára kiderült, hogy azért indul a miniszterelnöki címért, mert belügyminiszter szeretne lenni. Teljes rejtély, hogy mi történik az egykori nemzeti radikálisokkal – már azon kívül, hogy dühösen felmondják a rendpárti szlogeneket, Jakab személyében pedig olyan kommunikációs fegyverrel rendelkeznek, aki bár nem kínál jövőképet, de lazán szállítja az Orbán-rendszer százas szög primitívségű kommunikációjának formai és tartalmi jegyeit.
Nem csinálok titkot abból, hogy Márki-Zay Péter a hozzám legközelebb álló jelölt, akit annak ellenére tudok támogatni a miniszterelnöki ambíciójában, hogy a gazdaságról meg az állami szerepvállalásról teljesen mást gondolok: míg ő a piacban hisz, addig én a piacfelügyeletben. De akárhogy is: tisztességes embernek és sikeres városvezetőnek látom, aki kétszer is győzni tudott olyan terepen, ahol enyhén szólva sem az ellenzéknek állt a zászló. A mellette szóló legfőbb érv pedig az, hogy ő az a jelölt, aki az erkölcsi forradalmat képviseli. Hódmezővásárhely polgármestere ezen a vita címén folytatott nyalakodáson is eléggé jól érezhetően képviselte azt, hogy Magyarországon a politikának többé és jobbá kell válnia, mint ami abból az elmúlt harminc évben megvalósult. Bizonyos kérdésekben a mélyen tisztelt ellenzéki elit legyen szíves félretenni a pártlogikát, legyen szíves szakértői kormányt felállítani, és legyen szíves önmagán kezdeni a tisztesség megkövetelését, s csak aztán felróni a korrupciót a politikai ellenfeleinek.
Azt hiszem, ez a habitus és ez a szándék az, amely le tudná váltani Orbán Viktort és rendszerét – s főleg ez az attitűd és ez a minőség az, amelyre Orbán Viktort és rendszerét érdemes is leváltani. Nagy kár, hogy Márki-Zay Péter a kampány nulladik percében jelezte: belép a tőle eszmeileg legtávolabb eső Párbeszéd frakciójába, és ha nem jut be a második fordulóba, Karácsony Gergelyt támogatja majd. Karácsony Gergelyt, aki azt az MSZP-t képviseli, amelynek az eltűnése bármiféle erkölcsi forradalom alapfeltétele volna. Márki-Zay Péter Karácsony Gergelyt támogatja a második fordulóban, amelybe akár be is juthatott volna, de ez után a bejelentése után nehéz elképzelni, hogy győzhet, s még nehezebb, hogy győzni akar.
Remélem, a következő vitát rendező RTL tanul abból, hogy milyen érdektelen ez a műfaj, ha a tévések ennyire a politikusokra hagyják. Remélem, legközelebb már nemcsak az derül ki a jelöltekről, hogy mennyire azonosak, hanem az is, hogy miben különböznek – feltéve persze, hogy valóban különböznek. Egy vita elméletileg erre szolgálna. Vagy ugyan mi alapján válasszanak azok az ellenzéki magyarok, akik nem akarják, hogy már megint az elit döntsön helyettük?
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/38. számában jelent meg, szeptember 17-én.
A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
