
Folytatni kell harcot és nem elbújni, szomorkodni – ezt mondta a státusztörvény parlamenti elfogadása közben a Kossuth téren zajló tüntetés egyik szervezője azután, hogy a kormánypárti képviselők megszavazták a sokat vitatott új szabályozást. – Folytatjuk, legyünk mi a változás – közölte, majd mindenkit arra kért, hogy vegyen részt az egész nap zajló programokon, amelyek egészen estig tartanak.
A téren összegyűlt több tucatnyi ember kihangosítón hallgatta az ülésteremben zajló szavazást. Többször is kiabálták, hogy „Ne szavazd meg!”, „Hazaárulók!”, illetve elhangzott a „Mocskos Fidesz!” is. A döntés közben a jégkockákból kirakott „JÖVŐ” felirat elolvadt, szimbolizálva, hogy szerintük ezzel elveszett a fiatalok jövője.
Az új szabályozásra 134 kormánypárti képviselő szavazott igennel, míg az ellenzéki honatyák nemmel voksoltak. Hogy mit tartalmaz a törvény, arról ITT írtunk részletesen.