
A szerdára bejelentett üzemanyagár változást követően a 95-ös benzin átlagára is átlépi 500 forintos határt – értesült a holtankoljak.hu. A hét közepén a gázolaj átlagára nem változik, viszont a benzin bruttó öt forinttal kerül majd többe. Így a benzin átlagára 501, a gázolajé 512 forint lesz literenként. Egy évvel ezelőtt még mindkét üzemanyagtípus literje kevesebbe került 370 forintnál.
A drágulás elsődleges okai között az olajár emelkedését és a forint dollárhoz mért gyengülését érdemes megemlíteni. Ugyanakkor azt is fontos megjegyezni, hogy az üzemanyagár jelentős részét még jelenleg is a jövedéki adóteher teszi ki. Jakab Péter, a Jobbik elnöke az árakra reagálva, hétfői Facebook-posztjában a következőt írta: „2010 előtt nagyon tudták, mit kell tenni. Most akkor tegyék. Erre az évre mondjon le a kormány az üzemanyagot terhelő jövedéki adóról, hogy megfékezzük a brutális drágulást.”
A Jobbik nemrégen aláírásgyűjtésbe kezdett a jövedéki adó elengedéséért. Mint azt a kezdeményezés honlapján megjegyzik, Orbán Viktor 2004-ben a következő szavakkal buzdított az adócsökkentésre: „Az állam nyerészkedik az üzemanyagárakon! Vagy a jövedéki adót kell drasztikusan, 20 százalékkal csökkenteni, vagy az üzemanyagok áfáját.”