Egy utcai könyvcsereponton bukkantam rá a Kossuth Könyvkiadó 1962-ben megjelent gyöngyszemére.
Időgép
A húszas évek eleji gyermekvonat-akció nemcsak az érintett gyerekek sorsát határozta meg, sokszor generációkon át öröklődött a holland kultúra szeretete. Megnéztük azt is, hogyan írtak minderről a korabeli regények.
Milyen sajátosságai vannak az orosz hadviselésnek, hogyan viszonyul a katonaság a megszállt területek lakosságához. Milyen párhuzamok fedezhetők fel Budapest 1944–45-ös ostroma és a jelenleg zajló ukrajnai háború között? Interjú!
1971-ben a választópolgárok csupán 1,3 százaléka maradt távol a voksolástól. Egy kép anatómiája.
Száz éve, 1922. április 1-jén halt meg az utolsó magyar király, IV. Károly. A rövid életű, rövid ideig trónon lévő uralkodót 2004-ben avatta boldoggá II. János Pál. Fia a XX. század legsikeresebb, legműveltebb trónfosztottja, Habsburg Ottó volt.
Sok mindent felejthet az ember egy 1968-as Szép versekben.
Ötven évvel ezelőtt, 1972-ben, február végén a budapesti Intercontinentalban ünnepelte negyvenedik születésnapját számos nyugati sztár társaságában Liz Taylor.
Száz éve hunyt el az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma.
A székesfehérvári osszáriumban nyugvó Árpád-házi személyek azonosításáról, valamint a Hunyadi-család genetikai állományáról szóló tudományos publikációik jelenleg lektorálás alatt vannak.
Az ukrajnai háborúban mind az oroszok, mind az ukránok oldalán feltűnnek csecsen harcosok. De mit keresnek ezek az észak-kaukázusi katonák idegen hadszíntereken, és miért harcolnak egymás ellen is? Történelmi visszatekintésünkből ez is kiderül.
A nukleáris katasztrófa elkerülése mai kutatások szerint többnyire a véletlenen múlott az 1962-es karibi válság során. A feszültség végül több változást is elindított az atomhatalmaknál.
Idén még csupán 31 éve lesz, hogy Moszkva kénytelen volt elismerni a balti államok függetlenségét. Érthető, hogy a múlt emlékei elevenen élnek, főleg, ha napjaink hasonló történései megerősítik a régi tapasztalatokat.
Exkluzív interjú: Záhi Havásszal beszélgettünk a Viasat Historyn érkező új dokumentumfilmjéről, piramisokról, a legendás építész, Imhotep sírja utáni kutatásról, valamint az egyiptomi műemlékekre leselkedő veszélyekről.
Film készült a britek második világháborús történelmének talán legellentmondásosabb, sokat kritizált volt miniszterelnökéről és engedményeken alapuló diplomáciájának csúcspontjáról, az 1938-as müncheni konferenciáról.
A fal leomlása, a német egység deklarálása után az NDPD pillanatok alatt szétesett. Maradékának egy részét a nyugatnémet jobboldali liberális FDP szívta föl.