A minket körülvevő város mindennapi, felismerhető részleteihez kapcsolódó történetek kaptak helyet Zalka Csenge Virág új könyvében.
Könyvesház
Minden, ami könyv és irodalom
Werner Herzog regénye örök érvényű, nehéz kérdéseket tesz fel, méltó helye lehet a háborús irodalom jobbjai között.
Az egyik legismertebb amerikai szerző, Az út és a Nem vénnek való vidék írója 89 éves volt.
A miniszterelnök politikai igazgatója jelentette be a hírt.
A boldogtalanság és a menekülés a mai húszas-harmincas-negyvenes generáció sajátja, erről szól a Pálok is, melyben Gleb Anitta a modern nő magányát szikár, minimalista, mégis erős, szókimondó stílusban fogalmazza meg.
Ha elfogadom, hogy erőszakkal meg lehet változtatni a status quót, majd pedig a béke ezt szentesíti, akkor azzal elfogadtam az erőszak uralmát. Nem hiszem, hogy ebből mi, magyarok jönnénk ki jól – mondja Markó Béla költő, az RMDSZ volt elnöke. Interjú!
Körmendy Zsuzsanna Freddie Mercuryról írt könyvet. A Magyar Hang-könyvek sorozatában megjelent kötet kapcsán beszélgettünk művészi hatásról, zoroasztrizmusról és arról, félreismerte-e a világ a Queen énekesét.
A Csomád vizsgálata valószínűleg a magyarországi vulkanológia legismertebb kutatóprogramja. Ennek felfedezéseit foglalja össze a kötet.
Vona Gábor szerint Kőváry Zoltán könyve olyan hiányt pótol a honi pszichológiai irodalomban, amire az egzisztencialista irányzat iránt fogékony emberek már nagyon régóta szomjaztak. Könyvespolc.
Ki szólalhat meg a saját érdekében, ki fejezheti ki jogos panaszát, ki adhat számot emlékeiről? Hasonló kérdéseket vizsgál kötetében Fehér Renátó.
Mit tehetett és mit nem a Magyarországon német követelésre felállított zsidó tanács? Miért váltott és vált ki a mai napig indulatokat a tanács és az abban helyet foglaló Kasztner Rezső, Berend Béla neológ rabbi, illetve Stern Samu elnök szerepe?
Jobst Ágnes történész a korabeli magyar hírszerzés dokumentumait felhasználva az 50-es évek elejétől a 60-as évek harmadáig követi nyomon könyvében a magyar katonai emigráció együttműködését az amerikai hadsereggel, a hírszerzéssel.
Papp Tibor az avantgárd jelentős alkotója, ideje itthon is megbecsülni az életművét.
Könyvespolc rovatunkban ismert embereket kérdezünk, mit olvasnak. Ezúttal: Nemes Z. Márió költő-esztétát.
Mit tanulhatunk a halhatatlan medúzától az öregedés elodázásával kapcsolatban? Vajon van-e abszolút határa az emberi élettartamnak, vagy a halálunk időpontja csak rajtunk múlik?