Hiába szépítgetnénk, a bukta drámai és brutális volt, ami nemcsak azt mutatja, hogy az ellenzékként emlegetett alakulat, de azt is, hogy a győztes is leszerepelt. Mindkét fél másképp.
Magyar Hang Plusz
Csatlakozzon a Magyar Hang Pluszhoz! Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
A sokpárti szlovák kormánykoalíció már többször válságba került, mivel tagjai nagyon eltérően vélekedtek bizonyos kérdésekben. Most újra ilyen helyzetbe kerültek.
Az unióval folytatott viták és a különadók miatt esik a nemzeti valuta árfolyama.
Ahol a sár leveszi a cipődet – Nagyecsér veszte a soha el nem készült műút volt.
A demográfiai folyamatok alakulása leginkább az időtől függ, azaz minél tovább tart a háború, annál súlyosabb következményekkel kell számolni. A térséggel foglalkozó geográfussal, Tátrai Patrikkal beszélgettünk.
Most lett volna ideje a nagy felhorkanásnak, a toporzékolásnak, ugyanis az Orbán-kormány az adókivetés jogában semmibe vette a nép által megválasztott törvényhozást.
Egyre valószínűbb, hogy az elkövetkezendő hetekben az ukrajnai háború még véresebb szakaszába érkezhet. Jelenleg ugyanis egyik félnek sem érdeke a fegyverszünet vagy a békekötés, mert az elkövetkező hónapoktól várják az igazi katonai áttörést.
A honvédelmi miniszter információink szerint kétmilliárdos osztalékkal foglalta el a bársonyszéket, cégeinek többségén azonban még nem adott túl.
Valuch Tibor történész szerint illuzórikus lett volna azt várnia az állampártnak a KISZ-től, főleg a 80-as években, hogy a fiatalságból egységes „szocialista embertípust” formáljon.
Magyarországból Kunság lesz. Pusztaság. A Föld többi részével nem foglalkozunk, mert minket, magyarokat csak mi, magyarok érdekeljük. De ha mi sivatag leszünk, valószínűleg ők sem járnak jobban.