Minduntalan azzal szembesülök, hogy nem értem a kormányzati kommunikáció logikáját. Ugyanígy voltam ezzel a Soros és Brüsszel megállítását célzó marketingkampányok során: egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy ezek működjenek – hamarosan rá kellett azonban jönnöm, hogy éppúgy alábecsültem a háttérhatalmi zsidó iránti gyanakvás és a kurucos dac társadalmi képességét, ahogy a szervezett bulvár és a kereskedelmi mainstream szocializáló erejét. Hiába hittem erősen, hogy Rogán Antal igazságminisztériuma agyzsibbasztóan primitív üzeneteivel durván alálő a magyar társadalomnak, ezek a kampányok a Fidesznek kétharmados parlamenti többséget eredményeztek.
A magyar állam piktogramokra épülő plakátkampánya önmagában is inzultus a gondolkodó, kulturált állampolgárokkal szemben – ezt egészíti ki az egymással asszociatív viszonyba hozott buzizás és pedofilozás harmincas évekből merítkező retorikája, ahogy korábban a világuralomra törő zsidó elleni uszítás vagy a Jobbik miniszterelnök-jelöltjének Terry Blackkel való kompromittálása.
Nem értem, hogy Habony Árpád és Rogán Antal ezúttal miért épp a melegekben találta meg a kormányzati kommunikációhoz mindig szükséges ellenségképet, hisz a nem heteroszexuális állampolgárok orosz mintára előadott démonizálása a sokkal konzervatívabb lengyel társadalom körében sem működött az egy éve lezajlott elnökválasztási kampány során. Az elmúlt hetek tapasztalata alapján a magyarok zöme elfogadónak mutatkozik a homoszexuálisokkal, leszbikusokkal, biszexuálisokkal és transzszexuálisokkal, a negyvenéves kor alattiak az alternatív szexuális hajlamot nagyrészt természetesnek tekintik, és egy jól meghatározott, idős, vallásos, vidéki táboron kívül ez még a Fidesz szavazóinak körében sem téma. A legéletszerűbbnek sokáig az a magyarázat tűnt, hogy ez a húzás elsősorban a Mi Hazánkkal szemben rendezett erődemonstráció: Orbán Viktor azt akarja ezzel megakadályozni, hogy az egyre keményebb fasisztoid retorikát folytató párt elszippantsa a Fidesz mögül a nemzeti radikálisok fanatikusait. Aligha véletlen, hogy időközben Toroczkai László is feleszmélt, és a jól bevált cigányozást olyan mondásokba csomagolja, amelyekről már csak a hungaristák nyilaskeresztje hiányzik. A Mi Hazánk elnöke szerint itthon és a nagyvilágban „két biológiai fegyvert használnak a civilizáció felszámolására: az egyik a cigányság, a másik pedig a koronavírus”. Itt tart ma a jobboldali diskurzus Magyarországon.
A meleg büszkeség napjáról szóló beszámolókat olvasva aztán rossz érzés fogott el – és azt hiszem, lassan érteni vélem, miféle játékot űz Habony Árpád a magyar társadalommal. A homoszexuálisok és a pedofilok összemosása csak csali volt: arra szolgált, hogy a teljes balliberális ellenzék bevonódjon, és az LMBT-kártyát nyerő lapnak érezze – s ha lesz is köztük olyan, aki nem érzi annak, ez az alávalóan közönséges és aljas retorika még a legbékésebb és legóvatosabb állampolgárokból is kiprovokálja majd a kiállást. Így is lett: a hergelés hatására akkora melegfelvonulás kerekedett, amekkora még soha nem volt Budapesten, míg az ellentüntetők száma ezúttal sem haladta meg a pár tucatot.
Ugyanaz az érzet fog el, mint a migrációs krízis idején. Akkor a teljes balliberális ellenzék bevonódott abba az életérzésbe, amit Orbán Viktor tudatipari szakemberei legyártottak neki – olyannyira, hogy ez újabb négyévnyi kétharmados Fidesz-uralomba került. Orbán Viktor hagyta, hogy a még jelen sem lévő bevándorlókat magyar nyelven fegyelmező óriásplakátokkal felheccelt ellenzék nyerő ügynek higgye a gyűlöletkeltés elutasításáról szóló morális diskurzust, s nem hozták nyilvánosságra azokat a titkosszolgálati jelentéseket, amelyek a közeledő embertömeget és az annak nyomában beköszönő migrációs válságot jelezték. Amikor aztán pár héttel később megjelentek a Közel-Keletről érkező százezrek, a csapda fedele lecsapódott, és a baloldal féltve dédelgetett narratívája összeomlott. Az alapkérdés így hangzott: „Jelent-e védelmet a határkerítés?” – ennek kapcsán pedig kiderült, hogy dehogyis: nyolcszázezer migráns trappolt át Magyarországon, Orbán Viktor mégis megdicsőült. Ez pedig csakis azért történt, mert a balliberális politikai és médiaelit annyira bevonódott a morálisan helyesnek vélt álláspontba, hogy elfelejtkezett az alapvető mondásáról, amely szerint „ez a kerítés nemhogy Európát, de még Magyarországot sem védi meg”. Ehelyett pár hét után már ott tartott a baloldali nyilvánosság és politika, hogy nincs is migránsválság, ez csak egy újabb blöff, a muszlimok bevándorlása Európába sikertörténet, és csak egy szélsőséges iszlamista kisebbségnek van problémája a nyugati életmóddal. Ezek a világmagyarázatok aztán a valósággal érintkezve sorra kicsorbultak, és Orbán Viktor úgy vált a haza megvédelmezőjévé, hogy csak az a bevándorló nem vonult át Magyarországon, aki nem akart.
Az ellenzéknek ezúttal is az alapvető és jól átélhető problémáról, a homoszexuálisok démonizálásáról kellene beszélnie. Ezzel szemben a meleg büszkeség napján a Tabánban felszólalók közt két heteroszexuális politikus, mindössze egyetlen meleg és három transznemű aktivista mondott beszédet. A jelenség magyarázata az, hogy Habony Árpád és Rogán Antal propagandagépezete tudatosan és hatékonyan hergeli a transzszexuálisokat – az ő identitásuk mentén akarja átkeretezni az úgynevezett gyermekvédelmi törvényről szóló közbeszédet. Ilyen funkciója volt a jogkorlátozó 33-as paragrafusnak, amely megvonja a nemváltás jogi lehetőségét, és a népszavazásra vonatkozó kérdések is ebbe az irányba terelik a társadalmi diskurzust. Orbán Viktor jól ismeri a közeget, amelyet provokál: tudja, hogy az bele fog állni a transzügyekbe, holott ezek sokkal nehezebb terepet képeznek számára, mint akár a melegek és a pedofilok közti különbségtételnek, akár a melegházasság elismerésének ügye. Az ellenzék lassan már ott tart, hogy akár még az óvodai és iskolai érzékenyítés körül zajló vitába is beleáll, annak ellenére, hogy sok olyan liberális és baloldali állampolgár él Magyarországon és Európa-szerte egyaránt, aki pártolja a melegházasságot, támogatja a nemváltás jogi lehetőségét, ugyanakkor nem tartja helyesnek, hogy az óvodákban LMBT-felvilágosítás folyjon, mondjuk, azért, mert még soha életében nem látott homofóbiás óvodást, a Bogyón és Babócán meg a Disney Channelen pallérozódó gyerekeket pedig ezek a tartalmak épp eléggé érzékenyítik. Aki akár a szociológiai kutatásoknak, akár a saját szemének hinni tud, az a gyermekek helyett inkább a nyugdíjasokat akarja elfogadásra nevelni: ha valahol van hová érzékenyülni, az nem az óvoda meg az iskola, hanem a művelődési ház és az idősotthon.
A 444 öles léptekkel vezeti az ellenzéki közvéleményt Habony és Rogán csapdájába, amikor az alábbi címmel ünnepli azt, ami ellen Orbán Viktor épp népszavazásra hívja a magyar társadalmat: „Miközben Magyarország homofób kampányt indít, addig Bécsben szivárványcsaládos érzékenyítő csomagot visznek be az óvodákba.” A Partizán büszkeségnapról közvetítő adásában Gulyás Márton leszbikus munkatársát egy vicc miatt transzfóbiásnak bélyegzik. Minden a miniszterelnök tervei szerint alakul. Az ellenzéki sajtó semmit nem tanult 2015-ből: újra az Orbán Viktor által fütyült nóta ütemére táncol a saját vesztébe.
Ezt a harcot a Fidesz kampánygépezete nem az LMBT-mozgalommal, hanem kifejezetten annak T betűjével szemben akarja megvívni. A transzszexuálisok jogait és nemváltásuk kérdéseit szánják a közélet célkeresztjébe állítani, s jelenleg minden jel arra utal, hogy azért lesz ez a jövő évi választás legfőbb ügye, mert a balliberális értelmiség teszi azzá. Sorra a közbeszéd tárgyává válnak majd azok a tudományos viták akár a pubertásblokkoló készítmények, akár a hormonterápia alkalmazása kapcsán, amelyek terén a morálisan helyes álláspont távolról sem egyértelmű – olyannyira nem, hogy úgy tűnik, Nyugat-Európában épp egy szigorítási hullám veszi kezdetét. A közbeszéd tárgyává válnak majd az olyan ügyek, mint Keira Bell esete, aki azt az angliai klinikát pereli, ahol 16 évesen pubertásblokkolóval kezelték, hogy aztán hormonterápiát alkalmazzanak rajta, majd 20 éves korában nemi szerveit műtéti úton alakítsák át. Ezekből a diskurzusokból az ellenzék aligha fog győztesen kikerülni, holott semmi más dolga nem volna, mint megkövetelni a melegek jogát a házassághoz, továbbá visszautasítani a pedofilokkal való aljas összemosásukat – s Habony Árpád máris ejthetné ezt a témát, és azon törhetné a fejét, hogy melyik csoportot jelölje ki a társadalmi gyűlölet újabb tárgya gyanánt.
Orbán Viktor nem akar a korrupcióról és a bérek színvonaláról, az egészségügy és az oktatás helyzetéről beszélni, nem akar sem a magyarországi Fudan Egyetemről, sem az ellenzéki magyarok lehallgatásáról beszélni. Ő akarja diktálni a témát, és három évtized alatt megtanulta, hogy ha elég lelkiismeretlenül provokálja a balliberálisokat, azok valamennyi nyerő kártyájukat eldobják, ingüket feltépik, arcukat az ég felé fordítják, és morális fölényük élményétől megrészegülve Európáért kiáltanak – hiába tapasztalták meg már ezerszer, hogy Európát az olcsó olaj, az olcsó gáz meg az olcsó munkaerő érdekli, és nem az ő nyomoruk. Ezúttal ugyanez történik: Orbán Viktor 12 év kormányzás után arra készül, hogy gendertanszékeket és transzszexuális aktivistákat provokáljon az elemi jó szándék leghalványabb jele nélkül – meg akarja ijeszteni a magyar társadalmat, mert jól tudja, hogy három teljhatalmú ciklus után a legfőbb érv a személye mellett az ismeretlentől való félelem. Az ellenzék akkor cselekszik helyesen, ha félreérthetetlenül kiáll a transzszexuálisok jogi nemváltásának lehetősége mellett, s egyértelművé teszi, hogy nem az ő szándéka ideológiai terepmunka helyszíneként kezelni az óvodákat és az iskolákat, hanem épp a kormány teszi ezt. Az ellenzék akkor cselekszik helyesen, ha kategorikusan visszautasítja, hogy a magyar állam a melegeket összemossa a pedofilokkal, s ha kifejezésre juttatja, hogy különösen azok kussoljanak, akik futni hagyták Kaleta Gábor gyermekpornó-nagykereskedőt.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/31. számában jelent meg, július 30-án
