Látom a „jó miniszter asszony” Facebook-oldalán a bejegyzést, amely szerint „a magyar nyelven kiadott sajtótermékekben, rádió-, illetve televízióműsorokban közzétett reklámokban az idegen nyelvű szöveget, pár kivételtől eltekintve, magyarul is meg kell jeleníteni. A fogyasztóvédelmi hatóság a 2023-as ellenőrzési program keretében mától ellenőrizni fogja, hogy ezt a kötelezettséget betartják-e”. Az mindenképp örömteli, hogy a fogyasztóvédelemnek a reklámok idegennyelvű elemei jelentenek kiemelt feladatot, hiszen ez nyilván arról tanúskodik, hogy nincsenek már ennél fontosabb problémák a „magyarokat” érintő kereskedelmi gyakorlatban. Ugyanakkor halkan megsúgom, hogy a vizsgálódásnak sok értelme nincs.
Az immáron több mint húsz éve, 2001-ben elfogadott, azóta pontatlanul ugyan, mégis mindenki által nyelvtörvénynek becézett jogszabály az anyanyelv romlásának okait a reklámok, hirdetések, tájékoztatók, valamint az üzletportálok, boltfeliratok idegennyelvűségében vélte megtalálni. De az már akkor is nyilvánvaló volt, hogy a világszerte ismert cégektől nem várható el, hogy Magyarországon másként hívják önmagukat és márkáikat, mint bárhol másutt, és mondjuk az Apple helyett Alma néven kelljen működniük. A törvény tehát úgy rendelkezett, hogy a védjegyként bejegyzett szavakra, szóösszetételekre nem vonatkozik a magyarítási kényszer. Igen ám, csakhogy a globalizáció egyenes következményeként már a törvény megszületésekor is bevett gyakorlat volt, hogy a világcégek a nemzetközileg használt cég- és márkaszlogeneket, a közös márka alá tartozó egyes termékek neveit is levédték, azaz védjegyeztették. Az I’m lovin’ it vagy a Scandinavian sleeping and living, netán a Priceless nem azért szól nálunk is angolul, mert a Meki, a Jysk vagy a Mastercard dacol a magyar törvényekkel, hanem mert mindenütt ezeket használja, ahol jelen van a piacon.
Természetesen a Magyarországon megjelenő reklámokban nem csak cég-, márka- és terméknevek vagy -szlogenek jelennek meg idegen nyelven. Az összetevőket, funkciókat, tulajdonságokat leíró szavak nyilván nem tartoznak az említett kivételek közé, de ezek megítélése is problémás lehet abból a szempontból, hogy egy-egy kérdéses kifejezést mennyire tekintünk még idegennek vagy már meghonosodottnak, illetve hogy van-e azonos tartalmú magyar megfelelője. Egyetlen autóhirdetésből merítve példákat: SUV, all-grip, HD-display, plug-in hibrid, soft hibrid...
Ez utóbbi kérdéskör elvezet egy újabb problémához: számos szakavatott nyelvész szerint a nyelv folyamatos változásban van, aminek csak egyik összetevője az idegen szavak megjelenése (és beépülése vagy kikopása). Szerintük nincs is igazán szükség erőszakos nyelvőrködésre, amihez ráadásul nincs is etalon: nincs arról közmegegyezés, hogy a nyelv mely állapotát kellene megőrizni. (Mindehhez már csak a nyilván elfogult reklámszakember teszi hozzá, hogy megítélése szerint a „nyelvromlásban” a reklámoknál sokkal nagyobb szerepe van a médiának, a bulvárnak, a celebeknek és influenszereknek. Köszönhetően részben a nyakló nélkül használt idegen szavaknak, de ennél is nagyobb mértékben a nyelvhelyességi és helyesírási anomáliáknak, no meg a divatszavak határtalan elharapódzásának.)
Tartok tőle, hogy a bejelentett vizsgálatoknak nem is nyelvőrködés a valódi célja, annak ellenére, hogy Varga Judit posztjában azt is leszögezi, hogy „a magyar nyelv nemzeti létezésünk legfontosabb megnyilatkozása”. Úgy sejtem, hogy a kormányzati propaganda boszorkánykonyhájában ezt a hajánál fogva előrángatott témát két okból is ígéretesnek vélik: egyrészt a reklámokat kárhoztatni bármiért is sokaknak lesz szimpatikus; másrészt ha ezt még egy kis nemzeti szósszal is nyakon öntik, akkor különösen alkalmas lehet a tipikusnak gondolt Fidesz-szavazók motiválására. Szállni készül egy újabb szép, színes lufi.
