Magyarország miniszterelnöke megtanította a híveit, hogy merjenek nagyot álmodni, és ahogy öregszik, ő is egyre hajlamosabb a merengő ábrándozásra. Így született meg az utóbbi években az országhatárokon túlnyúló orbánizmus merész víziója, amely már nem pusztán vajdasági szavazólapok kitöltését és postázását segítő szervezetek pénzelésére vonatkozik, hanem az Orbán Viktor vezetésével Európát elfoglaló identitárius szélsőjobboldaliság ábrándját fejezi ki. Ennek a látomásnak a tanúságtevői azok a Békemeneten vonuló Megafon-ivadékok, akik ruházatán a magyar miniszterelnök arcképe és „The Leader of Europe”, vagyis az „Európa vezetője” felirat olvasható. A tekintetükben Orbán Viktor európai Donald Trumpként tükröződik, aki nemzetközi alt-right seregével beveszi Brüsszelt, és az egyesült szélsőjobboldali frakció élén a kontinens új erős embere lesz.
Miután a Fidesz távozni kényszerült az Európai Néppártból, Orbán Viktor figyelme az attól jobbra elhelyezkedő két EP-frakció, az Európai Konzervatívok és Reformerek, valamint az Identitás és Demokrácia felé fordult. Elképzelése szerint ha az ő vezetésével egyesülne ez a két frakció, amelyek az előző ciklusban hatvan és hetven közti számú képviselővel rendelkeztek, az új képviselőcsoport az Európai Parlament harmadik, a szélsőjobboldali pártok sikeres választási szereplése esetén pedig akár második legnagyobb ereje lehetne. Az így megkerülhetetlen méretűre duzzadó alt-right formáció élén Orbán Viktor levezényelhetné Európa szélsőjobbos fordulatát: híveinek felsőruházatáról lelépve Európa tényleges vezetőjévé válna, aki vendégül látja az újraválasztott Donald Trumpot a közpénzből létrehozott felcsúti golfkomplexumban, ahol kedélyesen elcseveghetnek a világpolitika aktuális ügyeiről.
Pár nappal a választások előtt úgy tűnik, az ábrándozásnak keserű ébredés lesz a vége – ez pedig már a két frakció felépülésében kódolva volt: eddig sem Orbán Viktorra várva halogatták az egyesülést. Az Európai Konzervatívok és Reformerek képviselőcsoportja gazdaságilag neoliberális, társadalmilag ultrakonzervatív jobboldali pártok közössége – a magyar politikatörténet különös jelenségeként Bokros Lajos is ebben a frakcióban foglalt helyet 2009 és 2014 között az MDF színeiben. A Konzervatívok és Reformerek frakciójának gerincét jelenleg Giorgia Meloni és Jaroslaw Kaczyèski pártja adja, de a pártcsaládban mellettük számos kisebb identitárius jobboldali párt politikusai is megtalálhatók, ilyenek a Svéd Demokraták, a spanyol Vox vagy a hungarofób román Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt képviselői. Az Identitás és Demokrácia frakciójának meghatározó ereje a Matteo Salvini vezette Liga, a Marine Le Pen személye által fémjelzett Nemzeti Tömörülés, itt ülnek az osztrák Szabadságpárt képviselői, valamint a legutóbbi időkig ehhez a képviselőcsoporthoz tartoztak az Alternatíva Németországért küldöttjei is.
Európa önjelölt, új vezetőjének nagyon rossz hír, hogy a két fent említett frakció tagjait olyan fogalmak választják el egymástól, amelyekre ő már csak régmúlt ifjúkorából emlékszik: a világnézet és az elvek. Elsősorban nem is az Európai Konzervatívok és Reformerek „puha” meg az Identitás és Demokrácia „kemény” euroszkepticizmusára érdemes itt gondolni, sokkal inkább a nyugati szövetségi rendszer és Vlagyimir Putyin birodalmi politikájának viszonyára. Az Európai Konzervatívok és Reformerek képviselői közt megtalálhatók lett, litván és finn reakciós jobboldali pártok politikusai, akiknek nagyon más a véleményük Putyin rendszeréről, mint akár Le Pennek, akár Salvininek, akár Orbánnak. A képviselőcsoport két erős alakja, Meloni és Kaczynski harcos ukránpárti elköteleződést tanúsít, és cseppet sem elnéző Magyarország keleti nyitásával szemben. Az Identitás és Demokrácia velük ellentétben hagyományosan oroszbarát alakulatokból áll: a Kreml Salvini és Le Pen korábbi kampányait is jelentős összegekkel támogatta. A két frakció összebékíthetetlenségét az a szavazás fejezi ki leghívebben, amelyen az európai képviselők az Ukrajnának szánt ötvenmilliárd euró sorsáról döntöttek: a Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójának hatvannyolc képviselőjéből hatvanegy megszavazta a javaslatot, míg ugyanerre az Identitás és Demokrácia frakciójának ötvenkilenc képviselője közül negyvennégy nemmel szavazott. Ugyan miként akarja Orbán Viktor ezt a két frakciót az ukrajnai háború árnyékában egyesíteni? A pax russica ábrándjára vonatkozó békevágya ebből a nézőpontból érthető meg.
Marine Le Pennek az utóbbi időben végrehajtott oroszellenes negyedfordulata meg az Alternatíva Németországért kizárása az Identitás és Demokrácia képviselőcsoportjából felcsillantotta ugyan a csalfa reményt a két frakció egyesülésére, csakhogy ez legkevésbé sem Orbán Viktor tervei szerint zajlott: nem az oroszellenesek békéltek meg Putyinnal, hanem az oroszpártiak próbálnak szabadulni szennyes terhük látszatától. Giorgia Meloni nemrég kategorikusan kizárta az egyesülés lehetőségét, és hogy Orbán Viktor kudarca még súlyosabb legyen, tárgyalásokat kezdett az együttműködésről a mérsékeltebb jobboldali frakcióval, az Európai Néppárttal, amelyben a távozott fideszesek hűlt helyét rövidesen Magyar Péter Tisza Pártjának képviselői tölthetik be.
Orbán Viktor váratlan helyről kapott pofont. Kiderült, hogy vélt szövetségesei valóban konzervatívok: komolyan veszik hazájuk történelmét, és abból vezetik le annak helyét a nemzetközi politikában – nem elég, hogy nem rendelik alá a világnézeti kérdéseket a változékony energiaáraknak, hanem még anyagi áldozatokra is hajlandók az Oroszország elleni egységes fellépés elvi ügyében. Egy másik váratlan helyről kapott pofont Orbán Viktor az amerikai republikánus képviselőcsoport vezetője, Mitch McConnell nyilatkozatának képében: az elkötelezett trumpista politikus Hszi Csin-ping látogatása után kijelentette, hogy Orbán Viktor Kínához fűződő politikája elfogadhatatlan az Egyesült Államok számára. Hiába reméli a magyar miniszterelnök, hogy a Huaweit kínai kémtechnológiának tekintő és azt az államszövetségből kitiltó trumpisták meg a Huaweit az államigazgatás rendszereibe beillesztő magyar kormány együttműködése harmonikus lesz, Donald Trump ugyanis Orbán Viktor fájdalmára korántsem olyan közömbös a Kínai Népköztársaság birodalmi törekvései iránt, mint amilyen az Orosz Föderáció agresszív terjeszkedésével kapcsolatban, az pedig már az első elnöki ciklusában kiderült, hogy villámgyorsan számol le korábbi barátaival és szövetségeseivel, amint velük konfliktusba kerül. Orbán Viktor egyetlen tényleges innovációja az európai politikában eddig az, hogy a számára kellemetlen pillanatokban kisétál az ülésteremből, és elvonul a büfébe kávézni – nos, a jelek szerint az Európai Parlament következő ciklusában nem lesz könnyű elkerülnie a koffeinmérgezést.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/23. számában jelent meg június 7-én.
