A kormányfő ízlése most éppen úgy diktálta, hogy a virológusoknak higgyen? Elkezdett kimondottan a járványkezelésre mérni a Századvég? Mindez egyszerre, vagy csupán ezek tetszőleges kombinációja?
Publicisztika
Az ország vesztésre áll. Az ellenzéki pártok minden nyilatkozatukat azzal zárják, hogy „minden jobb lesz, mert győzünk. 2022-ben”. Valóban?
Vajon mennyire és miként változtathatja meg a nyelvet is a járvány, amely ugye mennyi mindent megváltoztat?
A múlt heti brüsszeli szexbotrány egy pillanatra fellibbentette a fátylat, amelyre a kereszténydemokrata, konzervatív kormányzat képe van hímezve.
Az elmúlt hónapokban kiderült, hogy Ali baba és a negyven rabló már nem tudja vezetni a magyar államot.
Egy terrorista által elfoglalt repülőgép megrohanásának és visszafoglalásának forgatókönyvét dolgozták ki precíz részletességgel. Zseniálisan primitív terv született.
A mai kormányzat kisebbségi: utoljára a választókorú lakosság egyharmada támogatta. Hazugság tartja hatalmon. Nem volna szabad hozzá kötni az egyházak sorsát.
A brüsszeli botrány szimbolikusan jelzi, hogy eresztékeiben recsegnek-ropognak az orbáni illiberális rendszer erkölcsi tartóoszlopai.
„Reszketve vágynak arra, hogy legalább abba menekülhessenek, hogy a még nagyobb rosszal szemben választottak minket. Erre kell rávenni őket.” Református lelkész az elmúlt napok eseményeiről.
Középkorú, szikár asszony panaszkodik: „Számítottam a pénzre, tüzelő kellene, téli ruhák a gyerekeknek, jól jött volna. Annyian megosztották a Facebookon, reménykedtünk, ha tavaly adtak, miért ne adnának idén is?!” Nem adtak!
Kellenek az uniós pénzek, fenn kell tartani a hatalmat biztosító hűbéri láncolatot, de szankciókkal járó ellenőrzés nélkül.
Hí ’be nehéz kerülni a demagógiát, ellenállni a kísértésnek, hogy csak ebből az egyetlen kampányból hány munkanélkülivé lett családfenntartót támogathatnánk.
Nagyon nem mindegy a miniszterelnöknek és az ő hihetetlenül értékvezérelt közösségének, hogy az ereszcsatornás mutatvány a buli vége volt, vagy egy igazi gigapartinak a kezdete.
Tevlák Dénes zászlós az órájára nézett, rég elmúlt 8. Az egy dolog, hogy nem emlékezett, Szopsits néni valaha is említette volna, hogy kutyájuk lett. De hogy még soha nem látta egyedül, Szopsits bácsi nélkül az utcán, abban biztos volt. Valami itt gyanús...
A piaci verseny helyébe a pályázati pénzekért folyó tülekedés lépett. Fejlesztési forrásokhoz kizárólag a „mieink” jutottak, s a hűbéreseink hűbéresei. Felépült a nemzeti középosztály: kicsi, korrupt és bunkó, de legalább a miénk. Aki nem hódolt be, tönkrement.