Mind a Trump-, mind a Biden-kormányzat Amerika történetének legfelelőtlenebb mértékű deficitnövelő költekezésébe bocsátkozott – áll a Richard Nixon néhai ex elnök által alapított Center for the National Interest politikai agytröszt elemzésében.
Gazdaság
A GTC Group eddig közel 42 milliárd forintot fizetett a Matolcsy Ádám és Száraz István köre által kezelt tíz ingatlanért.
A fővállalkozó A-Híd a Sunstrike Hungary Kft. kommunikációs cégnek utalt pénzeket, melyek egy részét szinte azonnal felvette két ügyvéd. Az A-Híd visszautasítja a Kehi megállapításait.
Komikusnak tartják a szakértők, hogy Varga Mihályék az amerikai választásokra hivatkozva halasztják el a jövő évi költségvetés benyújtását. Bod Péter Ákos és Petschnig Mária Zita közgazdászok szerint június 9-e után derül ki, milyen megszorítások várhatók.
Nagy Márton az üzemanyagárak miatt figyelmeztette a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit
Az a baj, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.
Nemrég 54 ember ellen emeltek vádat a Pénzügyminisztériumot és a Miniszterelnökséget érintő korrupciós ügyben.
A miniszter azzal nyugtatott mindenkit, hogy ezek nem vesznek el, csak később valósulnak meg.
Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,6 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest.
Lefelé menő spirálba hajszolja a kormány az országot.
Javasolják a vámfelfüggesztés és a kvóták egyéves meghosszabbítását, miközben egy vészféket vezetnek be, ha bizonyos termékek importja meghaladja a meghatározott küszöbértékeket.
A miniszterelnök már karácsony előtt is néhány napot mondott a ferihegyi reptér visszavásárlására, aztán hétfőn újra erről beszélt.
Jobb az önkéntesség, jobb az önkéntes kamara, a legjobb a jól működő kamara – mondta a jegybankelnök a parlamentben.
A Spar osztrák vezetőinek szavai miatt lépett a miniszterelnök.
A jogi lépések nem megkerülhetőek – fogalmazott Nagy Márton.
„Azt gondolom, hogy hatékonyan dolgozom, és a vállalkozásaimat mindig hatékonyan fejlesztettem. A vállalkozásaimra költöttem az összes jövedelmemet, és nem a luxusra az elején”.