450 ezer ember vett jegyet arra, hogy megnézzen 27 (egy ideig 28) képet Johannes Vermeertől, az amszterdami Rijksmuseumban. A németalföldi mester 1632 és 1675 között élt, Delftben alkotott. Nem sokat tudunk rövid életéről, ismert arcképe nem maradt fent, a tudomány mai állása szerint összesen 37 képet festett, ezeknek nagy részét láthatják a szerencsések.
Jegyet ugyanis már régóta nem lehet kapni, a meghirdetett pótidőpontok is gyakorlatilag órák alatt megteltek – e sorok írójának azonban ekkor volt szerencséje. A február 10-én nyílt tárlat június 4-ig van nyitva, ennyi időre sikerült leszerződni a képekkel rendelkező tizennégy múzeummal és magángyűjtővel. Valószínűleg ilyen kiállítás sosem lesz többé – mint ahogy eddig sem volt. A cikk elején említett 28-as szám azért csökkent 27-re, mert az egyik leghíresebb festményt, a Lány gyöngy fülbevalóval-t hamarabb vissza kellett adni. Nem kellett azonban sokat utaztatni, mert állandóan megtekinthető az Amszterdammal szomszédos Hágában, a Mauritshuis-ben.
Mivel tudták a szervezők, hogy elegendő jegyet úgysem tudnak árulni, ezért egészen pazar online bemutatót állítottak össze, amely a múzeum oldalán bármikor megtekinthető és biztos, hogy ad új impulzusokat. Akárcsak a kiállítás és annak minden egyes darabja.
Titkokat árul el
Ha Vermeerről nem is tudunk sokat, annál többet árult el képeivel arról a közegről, ahol élt. De ezek nem csak tűpontos életképek, hanem érzések, érzelmek, hangulatok kavalkádja. Sőt, zajok, szagok és mondatok is elénk tolulnak, meglegyintenek, utánunk szólnak. Vermeer képeinek minden egyes eleme hordoz információt, olyan, mint egy korabeli bulvármagazin, merthogy titkokat árul el, az emberek legmélyebb érzéseire utal, miközben minden a lehető leghétköznapibbnak tűnik. A kiállítás szervezői is azzal ajánlják a tárlatot a nézők figyelmébe, hogy az egyes képek azt a nyugalmat árasztják, amelyre titkon mindenki vágyik. Valószínűleg Vermeer is szerette volna a csendet, azonban 14 gyermeke – akik közül hárman nem élték túl a csecsemőkort – nem sok nyugodt pillanatot adhatott.
Legnagyobb képe, a Delft látképé-nek iránytűje a toronyóra. Reggel hét óra múlt rajta kicsivel, a város még álmos, de a folyóparton már gyülekeznek az emberek, a nap is felkelt és ahol nincs felhő, ott fényesen világítja meg a házakat. Vermeer képein a fény és a fénnyel való játék mindenképpen főszereplő – ez is egy olyan ok, ami miatt szívesen legeltetjük a szemünket a részleteken. Ha már fény. A világosság nagyon sok esetben a kép baloldalán lévő ablakon keresztül ömlik be, fényt, árnyékot, kontúrt adva minden egyes tárgynak, gyümölcsnek az asztalon, feszületnek, ráncnak a függönyön és az érzelmek legkülönbözőbb skáláját bemutató emberi arcoknak. Ott van például a geográfus. Egy fiatal tudós ember, előtte térkép, a szekrény tetején földgömb, kezében körző, tekintete pedig messze réved. Az van az arcára írva, hogy mindent fel szeretne fedezni és mindezeket meg is akarja örökíteni, a mindenséget szeretné vékony vonalakkal láthatóvá tenni. Vagy a lány a gyöngy nyaklánccal. Éppen felveszi az ékszert, az ablak előtt. Így az ablak olyan, mintha egy tükör lenne, a lány azonban nem látja saját magát, de mindenkinek szeretné megmutatni a szépségét. A terek közötti kommunikáció egyébként is jellemző Vermeerre.
Bőven akadtak követői
Miközben azt gondoljuk, hogy valami meghitt bensőséges jelenetet látunk, nagyon sokszor beköszönt a külvilág. Hol egy levél, hogy egy betoppanó hivatalnok, hol pedig csak egy nyitva felejtett ajtó, amely miatt a huzat megrebbenti a függöny szélét. Még mintha az elmenő ember árnyékát is látnánk – pedig lehet, hogy csak a képzeletünk játszott velünk. Úgy, ahogy azt Vermeer akarta ezelőtt 300 évvel.
Vermeernek bőven akadtak követői, úgy is mondhatnánk utánzói. Voltak, akik lakásán is felkeresték és ott tanulmányozták azt, hogy mit és hogyan csinál. Aztán ők is hasonló képek alkotásához fogtak. De vajon ki hallott már Quiringh Gerritszoon van Brekelenkamról, vagy ki látott tőle bármilyen képet is? A hiányt azonban lehet pótolni, mert a Rijksmuseum mindenre figyelő ügyelői a múzeum állandó kiállatásait bemutató egyik teremben néhány Vermeer-utánzó képeit is a falra helyezték. Közöttük látható Quiringh Gerritszoon van Brekelenkam leghíresebb festménye, A szabóműhely (De kleermakerswerkplaats, 1661), amelyen tipikus Vermeer-stílusjegyek is megfigyelhetők – nagyon igényes kivitelben.
Aztán ha a szemlélő kettőt hátralép ettől a képtől és jobbra tekint, akkor teljes pompájában megláthatja Rembrandt Éjjeli őrjáratát, amelyet a közönség szeme láttára tanulmányoz egy robot, merthogy mégiscsak a Rijksmuseumban vagyunk. A múzeumban viszont most – Rembrandt ide vagy oda – Vermeer a legnagyobb sztár.
